Hirdetés

A szünet utánra tartogatta a gólokat a Székelyudvarhelyi FC

A szebb napokat is megélt brassói együttest nem hagyták el szurkolói
Fotó: László Zsolt/SZFC

2023. november 11., 16:07

Habár az első félidőben még akadozott a játék, végül könnyed, háromgólos győzelmet aratott szombaton délután a Székelyudvarhelyi FC a Brassói SR Municipal vendégeként a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

2023. november 11., 16:07

Ahogy várható volt, gyakorlatilag végig a brassóiak tizenhatosa előtt zajlott a játék az első félidő elején, de nem tudott igazán veszélyes lehetőséget kialakítani az SZFC. Negyedórát követően kijött a szorításból az SR, volt pár próbálkozásuk nekik is, ám Licșor kapuja nem forgott veszélyben. A legnagyobb lehetőség Gavîrlița előtt adódott, az SZFC 10-ese a játékrész közepén egy jó átvétel után lőhetett középről, 12 méterről, ám nem talált kaput.

Az első félidőről összességében elmondható, hogy a brassóiak meglepően jól focizva állították meg az udvarhelyiek támadásait, ilyen jól talán először most játszottak ebben a szezonban.

Hirdetés

Jókor jött a szünet az SZFC számára, Lucian Nicolau vezetőedző felrázta tanítványait, akik a szünetet követően hamar megszerezték a vezetést: a 49. percben Simó ugratta ki a jobb szélen Gavîrlițát, aki a tizenhatosba érve tökéletesen tálalt a túloldalt érkező Antal elé, a szélső pedig az üres kapuba lőtt.

•  Fotó: László Zsolt/SZFC Galéria

Fotó: László Zsolt/SZFC

A gól feltüzelte az udvarhelyieket, Marucza növelhette volna az előnyt, de a lövését követően a labda a keresztlécet érintve hagyta el a pályát, majd Gavîrliță tört be a tizenhatosba és nyolc méterről a jobb felső mellé tüzelt.

Aztán Simó vált főszereplővé, átcselezte magát pár brassóin, majd bő húsz méterről hatalmas gólt lőtt.

A folytatásban sem mondott le a támadásról az SZFC, Șerban közelről a kapufát találta el, majd a meccs végén ő is feliratkozott a gólszerzők közé, Gavîrlița ugratta ki nagyszerűen, kicselezte a kapust, és a hálóba lőtt.

Ezzel a győzelemmel az SZFC a negyedik helyen áll, és két pont az előnye a Zernyesten döntetlent játszott Brassói Kids Tâmpával szemben. Hazai meccs következik, a 13. játéknapon, pénteken a Sepsi OSK II. érkezik Udvarhelyre.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 12. forduló
Brassói SR Municipal–Székelyudvarhelyi FC 0–3 (0–0),
gólszerzők Antal (49.), Simó (69.), Șerban (90+1.)
SZFC: Licșor – Aszalos, Kovács, Tordai, Göndör (Imets, 73.), Marucza, Hadnagy (Bujdosó, 90+2.), Antal (Lázár, 73.), Simó (Matei, 86.), Gavîrlița, Becze (Șerban, a szünetben). Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Idegenben vetett véget nyeretlenségi szériájának a Gyergyói VSK

Hosszú nyeretlenségi sorozatának vetett véget a Gyergyói VSK azáltal, hogy a Viitorul Onești otthonából elhozta a pontokat a labdarúgó 3. Ligában. A gyergyóiak kilenc sikertelen forduló után örülhettek újra a győzelemnek.

Mindkét félidőben három gólt lőtt, kiütéssel nyert a Kézdivásárhelyi SE

A ranglistamásodik Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata mindkét félidőben háromszor vette be ellenfele kapuját, így fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Dacia Unirea Brăila felett a 3. Liga 20. fordulójában.

A végén borult minden, elbúcsúzhat a felsőháztól a Székelyudvarhelyi FC

Vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a felsőházi rájátszásért folytatott harc kulcsfontosságú mérkőzésén, egy könnyelműen befújt tizenegyessel 2–1-re maradt alul szombaton a Știința Miroslava vendégeként a labdarúgó 3. Liga 20. játéknapján.

Megállíthatatlan hazai pályán, már dobogón a sepsiszentgyörgyi utánpótláscsapat

Tovább folytatódott a Sepsi OSK II. remek hazai sorozata, a sepsiszentgyörgyiek a Victoria Traian ellen érvényesítették a papírformát, ezzel pedig sorozatban hetedik győzelmüket aratták pályaválasztóként a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában.

Tovább tart a rossz sorozat: a Jászvásári USV is nyert Gyergyóban

Nem találja a győzelemhez vezető utat a Gyergyói VSK: a Hargita megyei együttes immár hét mérkőzés óta nyeretlen. Ez szombaton sem változott a Jászvásári USV ellen, a vendégek egyetlen találata elegendő volt a három pont megszerzéséhez.

Magabiztos győzelem idegenben, már a legjobb négy között a háromszékiek farmcsapata

Továbbra is kiválóan teljesít a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában Nagy Sándor legénysége: a Sepsi OSK II. szombat délután a CS Păuleşti otthonában megérdemelt győzelmet aratott. A háromszékiek ezzel már a play-offot érő legjobb négy között találhatóak.

Hármat vágott a szünet után idegenben a Kézdivásárhelyi SE

Igazolta a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely a Petrolul Ploiești II. vendégeként magabiztos, 3–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában. A télen érkezett Vlad Mihalcea első találatát szerezte kék-fehérben.

Nem tudta tartani az éllovas ritmusát az SZFC

A meccs kétharmadában szoros volt a játék a Székelyudvarhelyi FC és a Șoimii Gura Humorului között a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában, aztán az 1-es csoport éllovasa ritmust váltott a sétatéri stadionban és kiütéses győzelmet aratott.

A harmadosztályba igazolt a Sepsi OSK volt középpályása

Az év elején közös megegyezéssel távozott a Sepsi OSK-tól Marian Drăghiceanu, aki csak ezen a héten talált új csapatot magának, a labdarúgó 3. Ligában szereplő Cetatea Suceavánál folytatja.

Találat nélkül a hargitaiak a 3. Liga tavaszi nyitányán

Döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a Székelyudvarhelyi FC Adjudon, míg a Gyergyószentmiklósi VSK súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Cetatea Suceavától a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának 18. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!