Ahogy várható volt, gyakorlatilag végig a brassóiak tizenhatosa előtt zajlott a játék az első félidő elején, de nem tudott igazán veszélyes lehetőséget kialakítani az SZFC. Negyedórát követően kijött a szorításból az SR, volt pár próbálkozásuk nekik is, ám Licșor kapuja nem forgott veszélyben. A legnagyobb lehetőség Gavîrlița előtt adódott, az SZFC 10-ese a játékrész közepén egy jó átvétel után lőhetett középről, 12 méterről, ám nem talált kaput.
Az első félidőről összességében elmondható, hogy a brassóiak meglepően jól focizva állították meg az udvarhelyiek támadásait, ilyen jól talán először most játszottak ebben a szezonban.
Jókor jött a szünet az SZFC számára, Lucian Nicolau vezetőedző felrázta tanítványait, akik a szünetet követően hamar megszerezték a vezetést: a 49. percben Simó ugratta ki a jobb szélen Gavîrlițát, aki a tizenhatosba érve tökéletesen tálalt a túloldalt érkező Antal elé, a szélső pedig az üres kapuba lőtt.
A gól feltüzelte az udvarhelyieket, Marucza növelhette volna az előnyt, de a lövését követően a labda a keresztlécet érintve hagyta el a pályát, majd Gavîrliță tört be a tizenhatosba és nyolc méterről a jobb felső mellé tüzelt.
Aztán Simó vált főszereplővé, átcselezte magát pár brassóin, majd bő húsz méterről hatalmas gólt lőtt.
A folytatásban sem mondott le a támadásról az SZFC, Șerban közelről a kapufát találta el, majd a meccs végén ő is feliratkozott a gólszerzők közé, Gavîrlița ugratta ki nagyszerűen, kicselezte a kapust, és a hálóba lőtt.
Ezzel a győzelemmel az SZFC a negyedik helyen áll, és két pont az előnye a Zernyesten döntetlent játszott Brassói Kids Tâmpával szemben. Hazai meccs következik, a 13. játéknapon, pénteken a Sepsi OSK II. érkezik Udvarhelyre.
| 2023. 11. 10. 14:00 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | Viitorul Curița Viitorul Curița | 4-0 |
| 2023. 11. 10. 14:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 2-3 |
| 2023. 11. 11. 14:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 1-1 |
| 2023. 11. 11. 14:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 0-3 |
| 2023. 11. 11. 14:00 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | Kézdivásárhelyi SE KSE | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 12 | 9 | 1 | 2 | 32-13 | 28 |
2 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | 12 | 9 | 1 | 2 | 25-8 | 28 |
3 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 12 | 7 | 3 | 2 | 35-17 | 24 |
4 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 12 | 6 | 4 | 2 | 20-8 | 22 |
5 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 12 | 5 | 5 | 2 | 18-9 | 20 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 12 | 4 | 1 | 7 | 22-22 | 13 |
7 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 12 | 3 | 2 | 7 | 19-27 | 11 |
8 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 12 | 3 | 2 | 7 | 11-24 | 11 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 12 | 3 | 2 | 7 | 11-25 | 11 |
10 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 12 | 0 | 1 | 11 | 4-44 | 1 |
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!