Kemény, fizikális focit hozott az 5-ös csoport rangadója, az éllovas Székelyudvarhelyi FC és a második helyezett FC Pucioasa találkozója a sétatéri stadionban.
A több mint kétszáz néző kevés nagy helyzetet láthatott a mérkőzés első felében, ezeket a hazaiak hagyták ki: Simó jó helyzetből az oldalhálóba lőtt, majd Pop tekerésére leért a vendégek kapusa. A találkozó egyetlen találata a 21. percben született, a labda a jobb szélre került ki Antal Barnához, aki befele törve két védőt is kicselezve laposan a bal alsóba lőtt.
A vezetés megszerzését követően az SZFC átadta a kezdeményezést a vendégeknek, akik habár uralták a pályát, nem voltak veszélyesek, az udvarhelyiek középpályája nagyszerűen szűrte a támadásokat, és ha el is jutottak a tizenhatosig, Popa minden beívelt labdát összeszedett.
Térfélcserét követően továbbra is töredezett volt a játék, sok apró szabálytalanság történt, egyik csapat sem játszott veszélyesen. Az idő teltével érkeztek a cserék is, mindkét oldalon beálltak a friss emberek, de ők sem tudtak lényegi változást hozni a játékba. Habár az ápolások és cserék miatt közel hat percet hosszabbított a jászvásári játékvezető, a Dâmbovița megyeiek nem tudták áttörni a stabil lábakon álló udvarhelyi középpályát és védelmet, nem veszélyeztette semmi az SZFC győzelmét.
Az 1–0-s sikerrel az SZFC előnye hét pontra nőtt Pucioasával szemben. A neheze ezután következik, hiszen a program szerint három kiszállása lesz Mihai Ianc együttesének, jövő szombaton Barcarozsnyóhoz, majd a Sepsi OSK II-höz, végül az FC Pucioasához látogatnak.
| 2022. 04. 08. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 1-2 |
| 2022. 04. 08. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | FC Pucioasa Pucioasa | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-1 | 47 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 40 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 32 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 29 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!