Hirdetés

3. Liga: visszalépett a Marosvásárhelyi VSK, kisorsolták a menetrendet

A Maros megyei 4. ligás bajnokságot és a harmadosztályú osztályozót is megnyerte a VSK, mindezt hiába. Korábbi felvétel
Fotó: Gálna Zoltán

2019. augusztus 12., 17:01

Az utolsó pillanatban visszalépett a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságtól az idén feljutott, de anyagi támogatás nélkül maradt Marosvásárhelyi VSK. A Román Labdarúgó-szövetség hétfőn délután kisorsolta a pontvadászat öt csoportjának menetrendjét.

2019. augusztus 12., 17:01

A múlt héten a marosvásárhelyi csapatot még besorolták az erdélyi együtteseket felvonultató 5-ös csoportba. Már akkor kétséges volt a VSK indulása, mivel a Marosvásárhelyen közismert politikai viszályok miatt

a klub nem kapta meg a működéséhez szükséges pénzügyi támogatást, így képtelen fenntartani a csapatot a 3. Ligában.

A költségvetés-kiigazítást ugyan megszavazták a városi tanácsban, ennek összege azonban arra sem volt elég, hogy az előző idényből maradt tartozásokat kifizessék, nemhogy megfelelően előkészítsék a következő szezont.

A VSK pedig nagy célokkal készült az új idényre, hiszen

egyértelműen a feljutásra pályázott.

Ennek eléréséért a nyár folyamán bejelentette az új szakmai stábját és három tehetséges játékos leigazolását is, akik kénytelenek voltak felbontani szerződéseiket és elhagyni a klubot.

A marosvásárhelyi csapat visszavonulását hétfőn fogadta el a Román Labdarúgó-szövetség, amely az előző szezonban kiesett Sporting Roșiori együttesével helyettesítette. A Teleorman megyeieket viszont nem az 5-ös csoportba sorolták a VSK helyére, ahová a Kudzsiri Metalurgistul került.

Hirdetés

A sorsolás szerint az erdélyi együtteseket tartalmazó 5-ös csoport első fordulójában Hargita megye képviselője,

a Székelyudvarhelyi FC az egyetlen Maros megyei csapattal, – tavaly még három volt a csoportban – a Szászrégeni Avântullal találkozik idegenben.

Első hazai mérkőzésükön a második fordulóban az udvarhelyiek a Váradszentmártoni SK ellen játszanak. Szászrégen első kiszállása a Kolozsvári Sănătatea otthonában lesz.

Kovászna megye résztvevője, a Kézdivásárhelyi SE az 1-es csoportban érdekelt, a nyitófordulóban a Galaci Universitatea Dunărea de Jos vendégeként játszik. A KSE első hazai meccsén a Foresta Suceavát fogadja. 

Az új bajnokság az augusztus 24-ei hétvégén rajtol.

Az őszi idény november 30-áig tart, a tavaszi pedig március 7-én kezdődik, és május 30-án fejeződik be. Az elmúlt idényhez hasonlóan az öt tizenhat csapatos csoportból a bajnokság végén az öt csoportelső feljut a 2. Ligába, míg a 13-16. helyezettek, illetve a leggyengébb 12. kiesik.

Labdarúgó 3. Liga, az 1. forduló programja:

1-es csoport:
FC Botoşani II.–Bákói Aerostar,
Ozana Târgu Neamţ–CSM Focşani,
Ceahlăul Piatra Neamţ–Ştiinţa Miroslava,
CSM Paşcani–Galaci Oţelul,
Galaci Universitatea Dunărea de Jos–Kézdivásárhelyi SE,
Foresta Suceava–Sporting Lieşti,
Huşana Huşi–Bucovina Rădăuţi,
Bákói CSM–Şomuz Fălticeni.

5-ös csoport:
Zilahi SCM–Dési Unirea,
Sellenberki Viitorul–Gyulafehérvári Unirea,
Besztercei Gloria–Kolozsvári Sănătatea,
Szászrégeni Avântul–Székelyudvarhelyi FC,
Váradszentmártoni SK–Nagyváradi Luceafărul,
Kolozsvári CFR II.–Alsógáldi Industria,
Tordai Arieşul–Nagybányai Minaur,
Lénárdfalvi Comuna–Kudzsiri Metalurgistul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!