A múlt héten a marosvásárhelyi csapatot még besorolták az erdélyi együtteseket felvonultató 5-ös csoportba. Már akkor kétséges volt a VSK indulása, mivel a Marosvásárhelyen közismert politikai viszályok miatt
a klub nem kapta meg a működéséhez szükséges pénzügyi támogatást, így képtelen fenntartani a csapatot a 3. Ligában.
A költségvetés-kiigazítást ugyan megszavazták a városi tanácsban, ennek összege azonban arra sem volt elég, hogy az előző idényből maradt tartozásokat kifizessék, nemhogy megfelelően előkészítsék a következő szezont.
A VSK pedig nagy célokkal készült az új idényre, hiszen
egyértelműen a feljutásra pályázott.
Ennek eléréséért a nyár folyamán bejelentette az új szakmai stábját és három tehetséges játékos leigazolását is, akik kénytelenek voltak felbontani szerződéseiket és elhagyni a klubot.
A marosvásárhelyi csapat visszavonulását hétfőn fogadta el a Román Labdarúgó-szövetség, amely az előző szezonban kiesett Sporting Roșiori együttesével helyettesítette. A Teleorman megyeieket viszont nem az 5-ös csoportba sorolták a VSK helyére, ahová a Kudzsiri Metalurgistul került.
A sorsolás szerint az erdélyi együtteseket tartalmazó 5-ös csoport első fordulójában Hargita megye képviselője,
a Székelyudvarhelyi FC az egyetlen Maros megyei csapattal, – tavaly még három volt a csoportban – a Szászrégeni Avântullal találkozik idegenben.
Első hazai mérkőzésükön a második fordulóban az udvarhelyiek a Váradszentmártoni SK ellen játszanak. Szászrégen első kiszállása a Kolozsvári Sănătatea otthonában lesz.
Kovászna megye résztvevője, a Kézdivásárhelyi SE az 1-es csoportban érdekelt, a nyitófordulóban a Galaci Universitatea Dunărea de Jos vendégeként játszik. A KSE első hazai meccsén a Foresta Suceavát fogadja.
Az új bajnokság az augusztus 24-ei hétvégén rajtol.
Az őszi idény november 30-áig tart, a tavaszi pedig március 7-én kezdődik, és május 30-án fejeződik be. Az elmúlt idényhez hasonlóan az öt tizenhat csapatos csoportból a bajnokság végén az öt csoportelső feljut a 2. Ligába, míg a 13-16. helyezettek, illetve a leggyengébb 12. kiesik.
1-es csoport:
FC Botoşani II.–Bákói Aerostar,
Ozana Târgu Neamţ–CSM Focşani,
Ceahlăul Piatra Neamţ–Ştiinţa Miroslava,
CSM Paşcani–Galaci Oţelul,
Galaci Universitatea Dunărea de Jos–Kézdivásárhelyi SE,
Foresta Suceava–Sporting Lieşti,
Huşana Huşi–Bucovina Rădăuţi,
Bákói CSM–Şomuz Fălticeni.
5-ös csoport:
Zilahi SCM–Dési Unirea,
Sellenberki Viitorul–Gyulafehérvári Unirea,
Besztercei Gloria–Kolozsvári Sănătatea,
Szászrégeni Avântul–Székelyudvarhelyi FC,
Váradszentmártoni SK–Nagyváradi Luceafărul,
Kolozsvári CFR II.–Alsógáldi Industria,
Tordai Arieşul–Nagybányai Minaur,
Lénárdfalvi Comuna–Kudzsiri Metalurgistul.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!