Az alapszakasz első helyéért vívott harcban kiemelt fontosságú találkozóval rajtol a 14. forduló, az éllovas Petrolul Ploiești a harmadik helyezett Concordia Chiajnát fogadja csütörtökön este 20.30-tól.
Az FK Csíkszeredának papíron három nyerhető meccse maradt idénre. Valentin Suciu és Bajkó Barna edzők legénysége a brăilai meccset követően november végén az Unirea Slobizia együttesét fogadja, majd december elején Temesvárra utazik, a Ripensia elleni találkozóval zárja a 2021-es évet.
Valentin Suciu, az FK vezetőedzője csak a következő mérkőzésre koncentrál. „Most csak a szombati meccsről szeretnék beszélni. Bár utolsó helyen áll Brăila, egyáltalán nem kell lebecsülni őket. Láttam pár mérkőzésüket felvételről, voltak helyzeteik, és ha belövik, akkor sokkal több pontjuk lehetne. A Dacia Unireánál nem voltak nagy változások, egy összeszokott csapat, amelynek nincs veszítenivalója.
A kapus Gyenge és a hátvéd Gergely bent volt a válogatottnál, Dzsebari betegeskedett. Másik két kapusunk, Albert és Ribánszky sérüléssel küszködik, de szintén sérülés miatt nem tudott edzeni Takács sem. Jó hír, hogy felépült Apró és Csürös, illetve Marrone, utóbbi azonban hosszú kihagyás után tért vissza, vele óvatosak leszünk, nem szeretnénk egyből nagy terhelést róni rá. Összegzésként: a három pontért utazunk a délkelet-romániai városba” – nyilatkozta Suciu a Székely Sportnak.
| 2021. 11. 18. 20:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Concordia Chiajna Concordia | 1-0 |
| 2021. 11. 20. 11:00 | Dunărea Călărași Dunărea | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 0-2 |
| 2021. 11. 20. 11:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-5 |
| 2021. 11. 20. 11:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1-1 |
| 2021. 11. 20. 11:00 | Temesvári Ripensia Ripensia | Jászvásári Poli Jászvásár | 0-0 |
| 2021. 11. 20. 11:00 | Dési Unirea Dés | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 2-1 |
| 2021. 11. 20. 12:30 | Brassói FC Brassói FC | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 0-1 |
| 2021. 11. 21. 11:30 | Sellenberki SK Sellenberk | FC Buzău Buzău | 2-1 |
| 2021. 11. 21. 14:00 | Astra Giurgiu Astra | FC Hermannstadt Hermannstadt | 0-5 |
| 2021. 11. 23. 17:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Petrolul Ploiești Petrolul | 14 | 13 | 0 | 1 | 34-4 | 39 |
2 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 14 | 9 | 4 | 1 | 32-12 | 31 |
3 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 13 | 10 | 0 | 3 | 23-11 | 30 |
4 | Concordia Chiajna Concordia | 14 | 9 | 3 | 2 | 17-6 | 30 |
5 | FC Buzău Buzău | 14 | 7 | 4 | 3 | 38-11 | 25 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 13 | 7 | 4 | 2 | 18-8 | 25 |
7 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 14 | 7 | 1 | 6 | 24-21 | 22 |
8 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 14 | 6 | 4 | 4 | 18-18 | 22 |
9 | Sellenberki SK Sellenberk | 14 | 6 | 3 | 5 | 17-20 | 21 |
10 | Unirea Slobozia Slobozia | 14 | 5 | 5 | 4 | 19-13 | 20 |
11 | Jászvásári Poli Jászvásár | 14 | 6 | 1 | 7 | 20-16 | 19 |
12 | Dési Unirea Dés | 14 | 5 | 3 | 6 | 14-14 | 18 |
13 | Temesvári Ripensia Ripensia | 14 | 4 | 6 | 4 | 15-16 | 18 |
14 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 14 | 4 | 5 | 5 | 14-17 | 17 |
15 | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 14 | 4 | 2 | 8 | 14-21 | 14 |
16 | Brassói FC Brassói FC | 14 | 2 | 3 | 9 | 10-25 | 9 |
17 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 14 | 2 | 1 | 11 | 10-39 | 7 |
18 | Dunărea Călărași Dunărea | 14 | 0 | 3 | 11 | 9-32 | 3 |
19 | Astra Giurgiu Astra | 14 | 4 | 4 | 6 | 15-19 | 2 |
20 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 14 | 0 | 2 | 12 | 6-44 | 2 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!