Hirdetés

Megjárta a kiesőzónát, kapaszkodik a felsőházért az FK Csíkszereda

Fontos négy meccs következik a csíkszeredaiak számára
Fotó: Pinti Attila

2023. november 02., 17:18

Nagyon rossz szezonkezdést követően óriási formanövekedésen ment át a székelyföldi focicsapat. Amennyiben ezt tartja, olyan helyen telelhet, amely a célkitűzései közt szerepel.

2023. november 02., 17:18

A labdarúgó 2. Liga mezőnye túl van az alapszakasz felén, ebben a naptári évben még négy fordulót tudnak le, aztán a 2024-es esztendőben a hátralévő néggyel tesznek pontot erre.

Ezt követően az első hat helyezett a feljutásért harcol a felsőházban, a többiek két csoportban az alsóházban folytatják.

Hirdetés

Az FK Csíkszereda finom szólva sem indította jól a pontvadászatot, az Ilyés Róbert által irányított gárda az első hét mérkőzésen csak egy győzelmet tudott behúzni, három-három döntetlen, illetve vereség mellett.

Azzal a hat ponttal a tabella hátsó felében, a 17. helyen állt.

Az utóbbi négy összecsapásán megrázta magát a székelyföldi alakulat, veretlenül, szinte maximális pontszámmal hozta a sorozatot: háromszor győztesen hagyta el a játékteret, egyszer pedig döntetlent jegyzett.

Ez a javulás a rangsorban is rögtön látható: 11 játéknapot követően az FK Csíkszereda 16 ponttal a 10. pozíciót foglalja el, egyetlen egységgel van több a hatodik – felsőházat érő – CS Mioveni-nek.

A csíkszeredaiak a legutóbbi bajnoki találkozón ráadásul először nyertek idegenben, így minden lelki gát átszakadhatott a játékosokban. A védelem is összekovácsolódott, a legutóbbi hat összecsapáson csupán kétszer zörgették meg a hálójukat. Igaz, hogy a gólszerzéssel még adósak maradtak – még akkor is, ha gyűltek a pontok –, ebben a szezonban csupán két párharcon sikerült két gólt szerezniük.

Az összesen kilenc lőtt találattal a liga szerény képességű támadósoraihoz tartoznak.

Nagyon fontos lesz a téli szünet előtti négy meccs. Igaz, nem túl könnyű a programja az FK Csíkszeredának. Ezen a hétvégén a Sellenberki SK-t látja vendégül, azt a klubot, amelyik pontegyenlőséggel második a tabellán.

Aztán két olyan együttessel néz farkasszemet, akik ugyancsak a középmezőnyben húzódnak meg. A Steauával és a Slatinával szembeni botlás az jelentené, hogy kissé hátrányba kerül az FK. A naptári évet pedig egy újabb erős gárdával, a Buzăuval zárja.

Ekkor látunk majd egy tisztább képet, hogy kik tartoznak a mezőny első, vagy a második részébe.

Addig is, reméljük, hogy minél több mérkőzésre kinyúlik az FK Csíkszereda formanövekedésre, a vasárnap 12 óra 30 perctől kezdődő találkozón begyűjti a pontokat.

Hiszen, csak így érhető el a hőn áhított felsőház.

Az FK Csíkszereda hátralévő mérkőzései az alapszakaszban
12. forduló: Sellenberki SK (hazai),
13. forduló: Bukaresti Steaua (idegenben),
14. forduló: CSM Slatina (h),
15. forduló: Gloria Buzău (i),
16. forduló: FC Argeș (h),
17. forduló: Unirea Slobozia (i),
18. forduló: Ceahlăul Piatra Neamț (h),
19. forduló: Újszentesi SK (i).

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Végig futott az eredmény után, vereséggel indította az Eb-t a román kéziválogatott

Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

`
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Betalált az új igazolás, simán nyerte a Sepsi OSK a háromszéki csatát

Meggyőző játékkal kezdte a 2026-os naptári évet a Sepsi OSK, amely az első felkészülési mérkőzésén legyőzte a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE együttesét szombaton délben a Sepsi Duna Aréna melletti műfüves pályán.

Kölcsönadta kegyvesztett középpályását a Sepsi OSK

Nem váltotta be egyelőre a hozzá fűzött reményeket, így az idény végéig kölcsönadta horvát középpályását a Sepsi OSK. Dino Skorup kevés lehetőséghez jutott a szezon során, ezért a folytatásban a bosnyák Borac Banja Luka színeiben szerepel.

Lecsapott a piros-feketék két fiataljára is a másodosztályú együttes

Aktív a téli átigazolási időszak a labdarúgó 2. Ligában: a csapatok már javában készülnek a bajnokság folytatására, a Szatmárnémeti Olimpia VSK pedig két fiatal játékossal erősítette meg keretét.

Norvégiából érkezett a gólgyáros: új csatárral erősített a Sepsi OSK

Gőzerővel zajlik a keret átalakítása Sepsiszentgyörgyön: a felkészülési időszak és az antalyai edzőtábor előtt újabb támadót igazolt a Sepsi OSK, ezúttal a norvég élvonalból.

Rendesen beerősítettek – ragaszkodik a felsőházhoz a Marosvásárhelyi ASA

A hét elején elkezdte a felkészülést a labdarúgó 2. Liga tavaszi szezonjára a Marosvásárhelyi ASA, amely öt új játékost igazolt, de távozók is vannak a keretben. Az erősítésekkel az együttes célja megőrizni a helyét a bajnokság első hat csapata között.

Elköszönt korábbi csapatkapitányától az FK Csíkszereda

Nagy szerepe volt abban, hogy a székelyföldi együttes tavaly kiharcolta a feljutást a labdarúgó Szuperligába. Az élvonalban viszont már kevésbé számoltak vele. Kelemen Dávid távozott az FK Csíkszeredától.

Távozhat a Sepsi OSK saját nevelésű fiatalja

Minden jel arra utal, hogy a Sepsi OSK egyik ígéretes saját nevelésű labdarúgója a téli szünetben a váltás irányába mozdult el. Nistor Ákos jelenleg a magyarországi Kecskeméti TE együttesével készül, a jövője viszont még nem dőlt el.

Az összeomlás szélén álló csapattól hozott csatárt a Sepsi OSK

Az összeomlás szélén áll a Ceahlăul Piatra Neamț együttese, több alapembere elhagyta az anyagi gondokkal küzdő klubot és félő, hogy visszalépni kényszerülnek a labdarúgó 2. Ligából. A csapat gólgyárosa Sepsiszentgyörgyre igazolt.

Az élvonalban is játszottak a Marosvásárhelyi ASA új igazolásai

Három játékossal erősítette meg keretét a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata, akik élvonalbeli kluboknál is szerepeltek.

Az élvonalba adta kölcsön játékosát a Sepsi OSK

A szezon első részében kevés játéklehetőséget kapott a Sepsi OSK-nál Giovani Ghimfuș, akit meglepetésre élvonalbeli csapathoz, a sereghajtó Bukaresti Metaloglobushoz adtak kölcsön.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!