Gondterhelt volt a mérkőzés végén Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője, aki szerint a hazai vereséggel kevés esély maradt arra, hogy egyenes ágon, osztályozó nélkül feljussanak az élvonalba.
„Sajnos, egy védelmi hibából kaptunk a mérkőzés elején egy gólt, amire nem tudtunk válaszolni. Ma egy olyan napunk volt, amikor semmi se működött, se a labdabirtoklás, se a támadások, se a pontrúgások. Érződött, hogy nyomás alatt voltak a játékosok, és nem tudtak megfelelő döntéseket hozni. Az elmúlt három mérkőzés sokat kivett a fiúkból, és ezt nem panaszként mondom, mert a többiek is játszottak.
Csütörtökön Mioveni-ben játszunk, ott nyerni szeretnénk. Tudjunk, hogy csökkentek az esélyeink, de készülünk tovább, amíg matematikai esélyünk van az osztályozó nélküli feljutásra, addig nem adjuk fel. Ha ez nem sikerülne, akkor teljes gőzzel az osztályozóra koncentrálunk majd. A sérültjeink is felépültek, jövő héten mindenki edzeni fog” – mondta el Ilyés.
Adrian Mihalcea, a Slobozia vezetőedzője kihangsúlyozta, hogy bár ők már az előző fordulóban teljesítették célkitűzésüket, feljutottak az élvonalba, ennek ellenére továbbra is komolyan veszik a bajnokságot.
A mai találkozón, főleg az utolsó részében érződött, látszott a fiúkon, hogy fáradtak, de hősiesen küzdöttek. Mi uraltuk a játékot, megérdemelten nyertünk. Voltak azonban olyan periódusai a találkozónak, amikor szenvedtünk: ítéltek ellenünk egy 11-est, a hazaiak egyenlíthettek volna. Minden, ami pozitív történt velünk az elmúlt időszakban – önbizalmat és erőt adott nekünk. A mai mérkőzésen a tiszta gólhelyzetek aránya szempontjából is mi voltunk a jobbak. Tudtuk, milyen stílusú csapattal találkozunk, ismertük a játékukat, és főleg a mentális felkészülésre helyeztük a hangsúlyt. Örülök, hogy sikerült nyerni Csíkszeredában” – nyilatkozta Mihalcea a mérkőzés után.
Az FK Csíkszereda csütörtökön 17 órakor a CS Mioveni vendége lesz.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!