Hidegzuhannyal indult a meccs, hiszen már a 4. percben megszerezte a vezetést az éllovas Slobozia: Adrian Mihalcea tanítványai első támadásukat rögtön gólra váltották, egy középre belőtt labdát Cojocari továbbította közelről a hálóba. Próbált gyorsan válaszolni az FK, Jelena közel volt az egyenlítéshez, majd két szögletet is elvégezhettek a piros-fehérek, de ezek veszélyt nem jelentettek az Unirea kapujára, aztán Gál-Andrezly lőtt jó helyzetből jócskán mellé.
A Szuperligába a hét közepén feljutott sloboziaiak kedve viszont töretlen volt, a 19. percben Cojocari közel volt a duplázáshoz, Gyenge nagyot vetődve magához ölelte a labdát. Habár többet birtokolta a labdát az FK, nem volt igazán átütőerő a támadásaiban, apróbb lehetőségei – mint Jelena közeli próbálkozása – voltak csak. Túloldalt viszont a Slobozia kétszer is növelhette volna előnyét, előbb egy szabadrúgást követően Lazăr fejelt kapura, a labda a keresztlécet érintve hagyta el a játékteret, majd a szünet előtt Purece ziccerénél Apró nagy becsúszással mentett.
A szünetben bejött Jebari, érkezésével jóval támadóbb felogású lett az FK játéka. Hamar egyenlíthetett volna a házigazda,
az 50. percben Lazăr kezezését követően büntetőhöz jutottak a csíkiak, ám Jelena lövését Rusu kiszedte a bal alsóból.
Babati szögletét követően Veres belsőzte kapura a labdát, a Slobozia kapusa ezt is bravúrral védte.
Jebari távoli lövése zúdult fölé a 65. percben, majd érkeztek a friss emberek az FK-ba, Makrai és Rónai lépett pályára, utóbbi viszont rögtön sárga lapot is kapott egy műesés miatt. Ezt követően eseménytelenül teltek a percek, majd a hajrá kezdetén Veres tört be jó ütemben a vendégek tizenhatosába, de az utolsó pillanatban szerelni tudták.
Ezután szinte kizárólag a Slobozia kapuja előtt zajlott a játék, záporoztak a beadások, az egyenlítés viszont elmaradt, így az FK nem tudta csökkenteni hátrányát az egyenes ágon való feljutási helyen található Gloria Buzăuval szemben. Sok idő nincs a sorok rendezésére, csütörtökön, május 2-án már jön az újabb mérkőzés, a CS Mioveni vendége lesz Ilyés Róbert legénysége.
| 2024. 04. 27. 11:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Unirea Slobozia Slobozia | 0-1 |
| 2024. 04. 28. 11:00 | Gloria Buzău Gloria | CS Mioveni Mioveni | 1-0 |
| 2024. 04. 29. 15:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Sellenberki SK Sellenberk | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Slobozia Slobozia | 7 | 5 | 1 | 1 | 8-3 | 56 |
2 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 7 | 3 | 3 | 1 | 10-6 | 49 |
3 | Sellenberki SK Sellenberk | 7 | 0 | 4 | 3 | 4-9 | 46 |
4 | Gloria Buzău Gloria | 7 | 2 | 5 | 0 | 7-5 | 45 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 7 | 2 | 2 | 3 | 7-8 | 40 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 7 | 0 | 3 | 4 | 2-7 | 36 |
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!