HIRDETÉS

Hazai pályán bukott el a Craiova, nincs már veretlen a 2. Ligában

Hazai pályán szakadt meg a Craiova veretlenségi sorozata
Fotó: Facebook/CS Mioveni

2021. március 09., 21:23

Elveszítette veretlenségét az U Craiova 1948 a labdarúgó 2. Ligában, a 18. forduló zárómérkőzésén, kedden este hazai pályán kapott ki a CS Mioveni-től.

2021. március 09., 21:23

A feljutásra pályázó együttesek közül mindegyik kikapott ebben a fordulóban, a Kolozsvári U Lénárdfalvától, a Bukaresti Rapid az FK Csíkszeredától, most az U Craiova 1948 a CS Mioveni-től.

Pedig a vezetést még az oltyánok szerezték meg, az 52. percben Huyghebaert beívelését fejelte szépen a vendégek hálójába Compagno. A gólt követően a támadásban addig aktív Mioveni kissé összeesett, és úgy tűnt, hogy a Craiova simán otthon tartja a pontokat,

ám a hajrában egy perc alatt minden megváltozott.

A 80. percben büntetőből egyenlített a Mioveni, Ișfan értékesítette a Rusu letaglózásáért megítélt büntetőt, majd egy perccel később vicces jelenetekkel szerezte meg a győztes gólt a Mioveni: Coșoreanu beívelésénél öt méterről luftot rúgott Rusu, ez a mozdulat pedig becsapta a mögötte érkező Huyghebaertet, a belga védő térdéről saját kapujába pattogott a labda.

A craiovaiak ezzel elveszítették veretlenségüket a 2. Ligában, ám így is megtartották éllovas pozíciójukat.

A Mioveni pedig a 13. helyről egészen a hetedikig ugrott elő és csupán rosszabb gólkülönbsége miatt nincs felsőházi rájátszást érő helyen.

Az FK Csíkszereda maradt a dobogón, a harmadik helyről várja a 19. játéknap rangadóját, vasárnap 11.30-kor a negyedik helyezett Dunărea Călărași lesz a vendége.

Labdarúgó 2. Liga, 18. forduló:
U Craiova 1948–CS Mioveni 1–2 (0–0)
gólszerzők Compagno (52.), illetve Ișfan (80.), Huyghebaert (81., öngól)

Labdarúgó 2. Liga – alapszakasz, 18. forduló

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Utolsó perces büntetővel nyert Újszentesen a Marosvásárhelyi ASA és az alapszakasz élére állt

Folytatódik a Marosvásárhelyi ASA kiváló szezonrajtja, a negyedik játéknapon, szombaton fordulatos meccsen hozta el a pontokat Újszentesről és ezzel a bajnokság élére állt.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Nincs több kifogás: győzelmi kényszerben a Sepsi OSK

A labdarúgó 2. Liga negyedik fordulójának nyitómeccsén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a Sellenberki SK otthonába látogat. A háromszéki alakulat gyengén rajtolt az idényben, és mindenképpen győzelemmel javítana eddigi formáján.

Székelyföldi futballdrukker-járatok: szurkolói buszok indulnak Botoșaniba és Sellenberkbe

A hétvégén ismét útra kelhetnek a székelyföldi szurkolók: a Sepsi OSK Sellenberkben, az FK Csíkszereda Botoșaniban játszik, mindkét klub buszt indít a drukkereknek, hogy idegenben is hazai hangulatot varázsoljanak.

Az Aradi UTA dobott mentőövet Marius Comannak

A Sepsi OSK hivatalosan is bejelentette, hogy Marius Coman kölcsönbe került az Aradi UTA együtteséhez. A 29 éves támadó alig egy év után távozik, miután nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a szurkolókkal is elmérgesedett a kapcsolata.

„Néhányan még mindig nem fogták fel, hogy a 2. Ligában vagyunk” – Burcă ultimátumot küldött a Sepsi OSK öltözőjébe

Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.

Elhasalt hazai pályán a Sepsi OSK: elvitte mindhárom pontot a Corvinul

Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.

Rommá verték a Ceahlăult, továbbra is nyertlen a Tunari

A labdarúgó 2. Liga harmadik fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap, és mindkettő alaposan felülmúlta az előzetes várakozásokat.

Ovidiu Burcă: „ha kellően felvértezzük magunkat, és mind egy irányba húzunk, a szezon végén feljutunk”

Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője él-hal a futballért. Komoly ambíciói vannak, tudja, hogyan hathat a fiatalokra, mindent megtesz játékosai fejlődéséért. Személyes célkitűzése, hogy egyből visszavezesse a csapatot az élvonalba. Exkluzív interjú.

Látványos gólokkal kiütötte a sereghajtót a Marosvásárhelyi ASA

Második győzelmét aratta három forduló alatt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában, miután szombaton kora délután 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Szatmárnémeti VSK-t. A piros mezesek védelme ismét hibátlan teljesítményt nyújtott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!