A csíkiak edzőtáborozási helyszíne Belek volt, amely távol esik Törökország földrengés-sújtotta részétől. A FK honlapjának beszámolója szerint a csíki csapat szakvezetése az utolsó felkészülési találkozón az előző mérkőzésen kevesebb játékidőt kapó labdarúgókat szerepeltette kezdőként.
Csala Róbert kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, ahogy Eperjesi Gábor, Marvin Schieb, Omar El-Sawy és Peter Gál-Andrezly sem száz százalékos még. Ők ezúttal is pihenőt kaptak.
A székelyföldi csapatnak ez volt az ötödik felkészülési mérkőzése a törökországi edzőtáborban: két győzelem mellett három döntetlen a mérleg. Korábban 0–0-t játszottak az üzbég élvonal újoncával, az FK Andizsonnal, majd 1–1-re végeztek a lengyel másodosztály éllovasával, az LKS Łódź csapatával, ezt követően pedig 4–0-ra nyertek az örmény másodosztályban szereplő Jereváni FC Urartu II. csapata ellen és 2–1-re legyőzték az üzbég élvonalban szereplő FC AGMK Olmaliq együttesét.
Az FK Csíkszereda hazautazott Törökországból, az együttes legközelebb február 18-án, szombaton, hazai pályán a Dési Unirea ellen játszik felkészülési mérkőzést.
A labdarúgó 2. Liga február 25-én folytatódik, amikor az FK Csíkszereda a Bukaresti Progresul Spartac gárdáját fogadja.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!