A hétfőn délután rendezett meccset a hazaiak uralták, a vezetést viszont meglepetésre a vendégek szerezték, Voicu nagyszerű távoli lövése akadt be a hálóba. Az U hamar válaszolhatott volna, ám Ely Fernandes lövése a kapufán csattant. Érkezett aztán az egyenlítés is, hatalmas kapushibából: Denis Ispas nagyjából negyven méterről lőtt, ez pedig meglepte Aldescut, aki beügyetlenkedte a labdát a hálóba. Rögtön érkezett az újabb hazai gól, Roberto Romero vezethette egyedül a kapusra a labdát és a hálóba bombázott, fordítottak a kolozsváriak.
A szünetet követően újabb találatot szerzett az U, ezúttal Boiciuc lőtt közelről a hálóba, a 48. percben már 3–1 volt az eredmény, ami többet már nem változott.
Az U mindössze második sikerét aratta a felsőházban – három döntetlen mellett – így továbbra is egy pontra van a Hermannstadtól.
Érdekesség, hogy az ötödik fordulóban mindhárom élen álló együttes megnyerte találkozóját.
{E1}{E2}
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!