Hirdetés

Mindenki a Kolozsvári CFR hátát nézi

Van ok az örömre a Bajnokok Ligája-búcsú után a CFR-nél
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2021. augusztus 13., 23:45

Folytatta tökéletes menetelését a Kolozsvári CFR a labdarúgó 1. Liga új idényében, az ötödik fordulóban ötödik győzelmét aratta, pénteken este 1–0-ra verte a Konstancai Farul együttesét. Sikerét a szerencsének is köszönheti, hiszen Ganea a hajrában kihagyott két óriási ziccert.

2021. augusztus 13., 23:45

A Kolozsvári CFR zsinórban szerzett négy győzelemmel várta az összecsapást, míg a Farul az eddig lejátszott négy meccsén egyetlen gólt sem kapott, így biztosra lehetett venni, hogy valamelyikük sorozata megszakad.

Hirdetés

Az eltiltott Gheorghe Hagi helyett Cătălin Anghel irányította a konstancai csapatot.

Kapcsolódó

Támadóbb felfogásban kezdett a bajnoki címvédő, ám gólhoz a vendégek jártak, a 13. percben de Nooijer lövése kevéssel kerülte el a kaput. A Farul jól tartotta magát, sőt, többször is megbénította a kolozsvári támadójátékot.

A CFR előnybe kerüléséhez a szerencse és Aioani hibája is kellett, a 37. percben Manea lövését nem tudta magához ölelni a Sepsi OSK ellen kiválóan védő hálóőr, meglepő módon kipattant róla a labda, amit rögtön a hálóba pofozott Debeljuh – ez volt az első gól, amit a Farul ebben a bajnokságban kapott.

A góltól nagyon felpörgött a CFR, Sigurjonsson és Deac ziccere is kimaradt, majd Rodriguez távoli bombája a keresztlécen csattant – jöhetett a szünet.

Térfélcserét követően látványosan visszaesett a játék színvonala, a CFR vékony előnyének megtartására törekedett, míg a Farul próbált magas letámadással gondot okozni a kolozsvári védelemben, ám kevés eséllyel.

Idővel érkeztek a cserék is, de ők sem tudtak színt vinni a játékba, egészen a hosszabbításig. A CFR a szerencsének is köszönheti, hogy mindhárom pontot otthon tudta tartani, Ganea két óriási ziccert puskázott el:

előbb nem tudta a kapujából kirohanó Bălgrădean felett a hálóba emelni a labdát, majd két méterről, középről lőtt mellé.

A CFR megnyerte a mérkőzést, ötödik győzelmét aratta a bajnokságban, jelenleg öt ponttal vezet a Bukaresti Rapid és az FC Botoșani előtt – utóbbi két együttes eggyel kevesebb mérkőzést játszott. A Farul pedig az első bekapott gólja mellett elszenvedte első vereségét is, az ötödik helyen áll.

A játéknap első mérkőzésén az Ilfov megyei rangadón az FC Voluntari egy góllal legyőzte a Clinceni-t és feljött a középmezőnybe, míg az Academica elszenvedte ötödik vereségét.

Labdarúgó 1. Liga, 5. forduló
FC Voluntari–Academica Clinceni 1–0 (0–0)
gólszerző Nemec (47.)

Kolozsvári CFR–Konstancai Farul 1–0 (1–0)

gólszerző Debeljuh (36.)

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 5. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

A Maior testvérpár hátát nézte a Hargita Rali mezőnye

Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

A májálisozást az FK Csíkszereda–FCSB meccsel lehet lezárni

Elkészítettek a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának menetrendjét. Ez május 1-jén kezdődik, rögtön az alsóházi FK Csíkszereda–FCSB összecsapással.

Kissé fellélegezhet a nagyszebeni csapat a csíkiak elleni meccs előtt

Komoly anyagi gondokkal küszködik az FC Hermannstadt, a játékosoknak több havi fizetéssel tartoznak, ketten emiatt távoztak a csapattól. A vezetőség viszont gyorsan lépett, így kissé lenyugodtak a kedélyek az FK Csíkszereda elleni kiesési rangadó előtt.

Olcsó lett a rasszizmus: vékony büntetést kaptak cigányozásért

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága meglehetősen enyhe szankciót szabott ki a vasárnap esti Universitatea Craiova–Rapid közti, 1–0-ban végződött találkozón kihelyezett rasszista transzparensek miatt.

Újabb lépést tehet az FK Csíkszereda a bennmaradás felé

Folytatódik a bennmaradásért folytatott harc: az FK Csíkszereda pénteken Nagyszebenben lép pályára a Szuperliga alsóházi rájátszásában, ahol egy győzelem hatalmas lépést jelentene az élvonalbeli tagság megőrzése felé.

Másfél hónap után lelépett az FCSB edzője

Nagyon rövid ideig tartott Mirel Rădoi mandátuma az FCSB élén, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában érdekelt bajnoki címvédő ismét vezetőedző nélkül maradt.

Veszélybe került két élvonalbeli klub európai szereplése

Első körben nem kapott UEFA-licencet a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában érdekelt Bukaresti Rapid és az FC Argeș, de a döntés még nem végleges. Mindkét klub fellebbez, és jó eséllyel rendezheti a helyzetet az április végi határidőig.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!