A háromszékiek Kevin Luckassen góljával negyedóra játékot követően előnybe kerültek az oltyánok otthonában, a magyarellenességéről híres hazai szurkolótábor ezt követően a „Afară cu ungurii din țară”, azaz a „Ki a magyarokkal az országból!” skandálásba kezdett.
A rasszista megnyilvánulás miatt a 20. percben a sípmester, Viorel Cojocaru félbe is szakította a találkozót. Miután a hangosbemondó nyugalomra intette a drukkereket, folytatódott a párharc.
Frissítés
22.26 A mérkőzést a 89. percben ismét félbeszakította a játékvezető, az oltyán ultrák nem tudták elviselni, hogy a Sepsi lefocizta a Craiovát a pályáról – a hosszabbítás kezdetén már 4–0-ra vezetett a Sepsi és büntetőt kellett volna elvégezzen. Erre azonban egyelőre nem került sor, hiszen Cojocaru játékvezető a magyarellenes rigmusok miatt az öltözőkbe küldte a csapatokat.
Frissítés
22.29 Több mint öt percet állt a játék, végül folytatták a meccset, és Dragomir értékesítette a tizenegyest.
Nem ez az első alkalom, hogy a szurkolói miatt félbeszakítják az FC U Craiova meccsét, április elején ugyanezen okok miatt állt a játék a CS Mioveni elleni bajnokin, akkor Kovács István játékvezetőt találták meg az ultrák, aki emiatt pár percig felfüggesztette a találkozót.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!