Az ötletről egyeztettek a Sepsi OSK vezetőségével, első hószurkolók már elkészültek. Csütörtökön és pénteken is nyitva áll a stadion, bárki bemehet, és elkészítheti a hóemberét. Szombaton a 12.30-kor kezdődő mérkőzés előtt erre már nem lesz lehetőség, hiszen akkor a stadiont lezárják,
ám a szurkolók abban bíznak, hogy arra annyi hóember készül, hogy a televíziós közvetítésen is jól látszanak majd.
„A jelenlegi helyzetben, ha személyesen nem is lehetünk ott a stadionban, azért meg tudjuk mutatni, hogy vagyunk és hogy kitartunk a csapat mellett!” – olvasható a felhívásban.
Arra kérik a csatlakozókat, hogy a hóembereket „öltöztessék fel”, tegyenek rájuk piros sálat, szalagot, hogy a Sepsi OSK hivatalos, piros-fehér színeiben pompázzanak.
Abban bíznak, hogy bár az idő felmelegszik, a hóemberek nem olvadnak el. Csütörtökön volt bőven alapanyag, a lelátókon és a stadion körül térdig ért a hó. A szurkolók kijelölték a szektorokat is, ahol a székekre el lehet helyezni a hóembereket, tulajdonképpen a stadion főtribünjének kivételével bárhova lehet hóembert építeni.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!