Az Ilfov megyei csapat elleni találkozót felvezető sajtótájékoztatón a sepsiszentgyörgyiek trénere úgy nyilatkozott, a sikeres ausztriai edzőtábor után bizalommal vágnak neki az új szezonnak, bár a felkészülés elejétől nem állt rendelkezésükre az összes játékos.
„A Clinceni az elmúlt szezonban bebizonyította, hogy kemény csapatot alkot, szervezetten játszik, és annak ellenére, hogy több labdarúgót elveszített, a keret egységes maradt” – közölte az ellenfélről Leo Grozavu.
A Sepsi OSK vezetőedzője megjegyezte, a szezon elején három-négy mérkőzésre szükségük van ahhoz, hogy a játékosok megszokják a bajnokság ritmusát,
ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a nagy hőség közepette kora esti órában kell pályára lépniük, mondván, bosszantó, hogy a program összeállítói nincsenek tekintettel a játékosokra, jobban kellene vigyázni az egészségükre.
A szakvezető ismertette, emellett a sérülések is nehezítik a dolgukat, jó formában lévő játékosokat kell nélkülözniük, de igyekszik megtalálni a megfelelő felállást, hogy győzelemmel kezdjenek. Felhívást intézett a szurkolókhoz is, akikre nagy szükségük van, és szeretné, ha a szabályozások ellenére minél többen buzdítanák a csapatot a helyszínről.
Leo Grozavu rámutatott, reális célkitűzésük ismét a felsőházi rájátszásba jutás, ebben a bajnokságban még nehezebb lesz ezt elérni, az előző bajnoki menetelésük után ugyanis az ellenfelek már erős csapatként tekintenek a Sepsi OSK-ra.
| 2021. 07. 15. 20:30 | FC Botoșani Botoșani | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2021. 07. 16. 18:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Academica Clinceni Clinceni | 2-0 |
| 2021. 07. 16. 21:30 | Kolozsvári CFR CFR | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3-2 |
| 2021. 07. 17. 18:30 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | CS Mioveni Mioveni | 1-0 |
| 2021. 07. 17. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-0 |
| 2021. 07. 18. 18:30 | Aradi UTA UTA | Konstancai Farul Farul | 0-0 |
| 2021. 07. 18. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Chindia Târgoviște Chindia | 1-0 |
| 2021. 07. 19. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Voluntari Voluntari | 3-2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!