A CFR Facebook-oldalán megjelent rövid bejegyezésben leírják, hogy a klubvezetés és Iordănescu közös megegyezés alapján nem hosszabbították meg a szakember lejáró szerződését.
Iordănescu a télen Dan Petrescu helyét vette át a CFR élén, előbb megnyerte a 2020-as Szuperkupát, majd bajnoki címre vezette a CFR-t.
A fővárosi sportsajtó pedig úgy tudja, hogy Marius Șumudică veszi át a kolozsvári együttes irányítását. Az Astrával bajnoki címet és Szuperkupát nyert Șumudică állítólag szaud-arábiai ajánlatot is visszautasított, továbbá tárgyalásban volt az FCSB átvételéről is.
Az as.ro szerint havi 20 ezer eurót fog keresni, négyszer többet, mint elődje, és amennyiben megnyeri az 1. Ligát, további 200 ezer euró kerül a bankszámlájára.
Az európai kupakalandért is busás jutalom jár az as.ro szerint: 500 ezer euró, ha a CFR bejut az Európa Liga csoportkörébe.
A Bajnokok Ligája csoportköréért is jár bónusz, ám erre kevés az esélye a kolozsvári együttesnek.
Az 50 éves Șumudică korábban számos együttes vezetőedzője volt, többek között a Konstancai Farul, a Besztercei Gloria, a Bukaresti Rapid, a Brassói Steagul Roșu, az FC Vaslui, a Kolozsvári U és a Concordia Chiajna csapatainál is megfordult, míg a 2015–16-os szezonban bajnok lett az Astra Giurgiuval.
Külföldi munkavállalásai során megfordult a görög Kavala, az egyesült arab emirségekbeli Al-Shaab, a szaúd-arábiai Al Shabab csapatainál, míg Törökországban vezette a Kayserisport, a Gaziantepet és a Çaykur Rizesport. Utóbbi együttes kispadjáról idén március elején állt fel.
A Telekom Sport szerint Şumudică mellett Bölöni László és Constantin Gâlcă is esélyes volt arra, hogy átvegye a CFR irányítását.
Frissítés
Șumudică a „vasutasok” új trénere
A kolozsvári labdarúgóklub kevéssel Iordănescu távozása után bejelentette, hogy a sajtóinformációknak megfelelően, valóban Marius Șumudică veszi át a bajnokcsapat irányítását. Mint írják, a nagy tapasztalattal rendelkező bukaresti szakember azon vágya, hogy egy topcsapatot edzhessen, illetve a klub nagyratörő ambíció találkoztak, így megszületett a felek közti szerződés. A CFR sok sikert kívánt Marius Șumudicănek a célkitűzések megvalósításához.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!