Az előző szezonban a felsőházi rájátszásban szerepelt két csapatnak nagy szüksége volt a pontokra, hiszen a tabella második felében tartózkodnak, teljesítményükkel elmaradva a várakozásoktól.
Az első félidőben sorra alakították ki a jobbnál jobb helyzeteiket a moldvaiak, akik még a kapufát is eltalálták, gólt azonban nem tudtak szerezni.
A szünet után tíz perccel a játék képével ellentétben a vendégek kerültek előnybe, az olasz Mattia Montini fejessel vette be a Botoșani kapuját. Sokáig viszont nem vezetett az Astra, a 69. percben ugyanis a házigazda Hamidou Keyta révén büntetőből kiegyenlített.
A végén is többet tett a győzelemért a botoșani-i együttes, de nem sikerült újra betalálnia, így a találkozó pontosztozkodással zárult.
Labdarúgás, 1. Liga, alapszakasz, 13. forduló:
FC Botoșani–Astra Giurgiu 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Hamidou Keyta (69., büntetőből), illetve Mattia Montini (55.).
A további program:
pénteken
20.30-tól Dinamo–Jászvásári Poli;
szombaton
12.30-tól Clinceni–FC Argeș,
17 órától Gaz Metan–Sepsi OSK,
19.30-tól Chindia–Viitorul;
vasárnap
18.15-től Hermannstadt–Voluntari,
21 órától Kolozsvári CFR–FCSB;
hétfőn
19 órától Aradi UTA–U Craiova.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!