Már az első, Sepsiszentgyörgyön rendezett összecsapáson is látszott, hogy az aradi gárdával komolyan számolni kell: akkor a mérkőzés hajrájára elfáradtak, így végül a Sepsi-SIC 74–66-ra nyert. A második találkozót szerdán délután rendezték, ezúttal az aradi sportcsarnok adott otthont a párharcnak.
A hazai csapat lendületesen kezdte a mérkőzést, míg Zoran Mikes tanítványai lassan vették fel a ritmust. Az első negyed végén 25–17 állt az eredményjelzőn.
A második felvonásban javult a háromszéki csapat teljesítménye, pontosabbá váltak a befejezések, és fokozatosan csökkentették a hátrányt. A nagyszünetre már csak három pont volt a különbség (41–38).
A harmadik játékrész kiegyenlített játékot hozott, a csapatok fej fej mellett haladtak, de a negyed végére ebből is az aradiak jöttek ki jobban (60–55).
Az utolsó felvonásban éppen az történt, mint pár napja Sepsiszentgyörgyön, csak felcserélték a szerepeket. Ezúttal a Sepsi-SIC fáradt el, és a pontatlan dobásokat az Aradi FCC könyörtelenül megbüntette. A házigazda végül 84–71-re megnyerte a mérkőzést, és kiegyenlítette a párharcot. A döntőbe jutás sorsa az utolsó mérkőzésen dől el.
A mindent eldöntő harmadik összecsapást április 12-én, szombaton rendezik Sepsiszentgyörgyön, a Szabó Kati Sportcsarnokban.
Női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság, elődöntők, második mérkőzés:
Aradi FCC Baschet–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 84–71 (25–17, 16–21, 19–17, 24–16).
A vendégek pontszerzői: Robinson 21, Gereben 16, Johnson 14, Catinean 6, Mikes 6, Mérész 5 és Armanu 3.
Összesítésben 1:1.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!