HIRDETÉS

Újabb trófeával gazdagodott a Sepsi-SIC

Ötödszörre nyerte meg a Román Kupát a Sepsi-SIC
Fotó: Gábos Albin

2020. február 16., 23:52

Ötödször hódította el a női kosárlabda Román Kupát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC miután a döntő torna vasárnap esti fináléjában az FCC Baschet Arad együttesét fektette két vállra. A háromszékiek különösen a második negyedben mutatott remek teljesítményüknek köszönhetően emelhették ismét magasba a serleget a Sepsi Aréna ünneplő közönsége előtt.

2020. február 16., 23:52

A mérkőzés elején a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek a zöld-fehérek, ami szemmel láthatóan meg is lepte őket, és az első tíz percnek is el kellett telnie ahhoz, hogy összeszedjék magukat. Ez idő alatt kapkodás és sok hiba jellemezte játékukat,

amit kihasználtak a fegyelmezetten védekező aradiak, és Karakasevic vezényletével az első negyed végére tíz pontos előnyre tettek szert (14–24).

A folytatásban Vucetic beállása lendületet hozott a szentgyörgyi lányok játékába, akik meg is kezdték a felzárkózást, a montenegrói irányító találatával pedig a 14. percben át is vették a vezetést (28–27). Ezt követően Tobin és Topuzovic kapta el a fonalat, rendre pontosan céloztak, aminek köszönhetően nőtt a pontkülönbség is.

HIRDETÉS

Az aradi kispad ezt nehezen tudta elviselni, kisebb ingyencirkuszt rendeztek a partvonal mellett, de hisztériás kitöréseikkel inkább ártottak, mint használtak csapatuknak. Mandache és Demeter magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőket, és húszpercnyi játékidő után tizenhárom ponttal vezetett a címvédő (49–36).

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Szünet után ismét akadozni kezdett a zöld-fehérek támadójátéka, ezt igyekeztek kihasználni a Maros-partiak, de amikor sikerült valamelyest felzárkózniuk, ismét jött Vucetic, és visszaállította a megnyugtató különbséget. A harmadik negyedet az aradi csapat nyerte egy ponttal, de Zoran Mikes tanítványai így is kényelmes előnnyel várhatták a záró játékrészt (63–51).

Az utolsó tíz percben is folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem, és miután Ardelean egymás után kétszer is a hárompontos félkörön kívülről talált a gyűrűbe, az aradi lányok előtt ismét megcsillant a remény, hogy esetleg még megfordíthatják a mérkőzést (69–63).

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A túloldalon azonban a legjobbkor jött Givens szintén három pontot érő dobása, majd Mandache és Tobin keze sem remegett meg, találataikkal pedig bebiztosították a háromszékiek győzelmét.

A 80–67-es végeredményt Orbán állította be az utolsó másodpercben, és ezzel kezdetét vette az ünneplés a Sepsi Arénában, ahol szurkolók és játékosok együtt örülhettek az újabb sikernek.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A zöld-fehérek ötödik alkalommal hódították el a győztesnek járó serleget, és most már nem marad más hátra, minthogy megvédjék bajnoki címüket is. A Nemzeti Liga pontvadászatában legközelebb február 22-én, szombaton 18.30-kor lépnek pályára a Kolozsvári U vendégeiként.

Női kosárlabda Román Kupa, döntő, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 2400 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–FCC Baschet Arad 80–67 (14–24, 35–12, 14–15, 17–16)
Sepsi-SIC: Mandache 24 (1x3), Tobin 11, Givens 10 (1x3), Gödri-Părău 3, Orbán 2. Cserék: Vucetic 14 (1x3), Topuzovic 6 (2x3), Pasic 5 (1x3), Demeter 5, Cătinean, Mîrne-Nagy, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Arad: Karakasevic 14 (3x3), Ardelean 9 (2x3), Hadzovic 9 (1x3), Webb 6, Pop 2. Cserék: Robinson 23 (1x3), Akathitou 2, Bartók 2, Mercea, Fodor, Ciotir, Neagu. Edző: Dejan Mudressa.
Játékvezetők: Alexandra Stan (Bukarest), Amalia Marchiș (Kolozsvár), Tiberiu Șerbulea (Kolozsvár).
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Marad a sikeredző: Zoran Mikes 2028-ig hosszabbított a Sepsi-SIC-nél

Újabb három évvel, 2028-ig hosszabbította meg szerződését Zoran Mikes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezetőedzője. A bosnyák szakember már több mint egy évtizede irányítja a háromszéki kosárlabdacsapatot, és neve szinte összeforrt a klubbal.

Székelyföldi kosárlabdasikerek a tengerparton

Tengerpart, kosárlabda és székelyföldi sikerek: a háromszéki és csíki U12-es csapatok több mint 40 győzelemmel zárták a costinești-i kosárlabda-fesztivált. A Sepsi Elite és a KSE lányai hibátlan teljesítménnyel végeztek csoportjuk élén.

Újra az Euroliga kapujában a Sepsi-SIC

A legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében bizonyíthat a hazai bajnok Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata. A főtáblára jutásért egy párharcot kell sikerrel vegyen, de ehhez bravúrra lesz szüksége.

Sánta Szabolcs: eljött a pillanat, hogy szintet lépjen a vásárhelyi kosárlabda

Meghosszabbította szerződését a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kapitánya. A pályafutása végén járó Sánta Szabolcs a bajnokság leghatékonyabb belföldi játékosának számít, és még komoly tervei vannak a következő idényben.

Marosvásárhelyi VSK: hosszabbított a csapatkapitány, amerikai irányító érkezett

Alakul a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. A csapatkapitány Sánta Szabolcs újabb szezonra kötelezte el magát szülővárosa együttesénél, valamint egy minőségi légióst is sikerült szerződtetni.

Folytatja a Marosvásárhelyi VSK élén a magyarországi szakvezető

A következő szezonban is Faragó Péter irányítja a kispadról az élvonalbeli bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatát.

Tragédia a hazai kosárlabdaéletben, gyásznapot rendelt el a szakszövetség

Június 24-re országos gyásznapot rendelt el a Román Kosárlabda-szövetség (FRB), miután tragikus buszbalesetben elhunyt a Nagyváradi CSM utánpótlás akadémiájának egyik edzője és több gyerek megsérült.

Fejlődött a romániai kosárlabdázás, de vannak még elvárásaik a székelyföldi klubvezetőknek

Carmen Tocală újabb négy évre kapott bizalmat a Román Kosárlabda Szövetség élén, de az új vezetésben ezúttal sincs magyar képviselet. Szászgáspár Barnabás és Rusz István is bizakodva, de óvatosan fogalmazott a jövővel kapcsolatban.

Sikeres szezont zárt a Kézdi SE lány kosárcsapata

Június 4-e és 8-a között Bukarestben rendezték az U13-ös országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyen a Kézdivásárhelyi SE is érdekelt volt.

Országos döntő-tornán a KSE U13-as kosaras lányai

Szerdától vasárnapig Bukarestben rendezik az U13-as országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyre a Kézdivásárhelyi SE is bejutott. A döntőig vezető útról és az esélyekről Farkas Alpárral, a céhes városi lányok edzőjével beszélgettünk.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!