A marosvásárhelyiek vasárnap délután négy napon belül a második idegenbeli mérkőzésüket játszották, miután szerdán az Aradi FCC Baschet vendégeként húsz pontos vereséget szenvedtek.
A Sirius KK kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a kolozsvári kiszálláson, ahol a hazaiak nagyon gyenge dobószázaléka mellett mindenképpen ki kell emelni a védekezését, hiszen kevés pontot kapott.
Fölényes győzelmével Carmin Popa vezetőedző csapata megelőzte az Universitateát a ranglista ötödik helyén. A Sirius KK hazai pályán zárja az évet, csütörtökön 18 órától a Bukaresti Agronomiát fogadja.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 11. forduló:
Kolozsvári Universitatea–Marosvásárhelyi Sirius KK 34–61 (12–16, 6–16, 6–15, 10–14).
A vásárhelyiek pontszerzői: Griffin 18 (1), Sherrill 17 (1), Sólyom 12, Chiș 3 (1), Allen 3 (1), Mircea 3 (1), Badi 3, Lipovan 2. Játszott még: Czimbalmos, Feiseș, Anca, Oancea. Edző: Carmin Popa.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!