A marosvásárhelyi csapat nem volt kiemelt a hétfői sorsoláson, így akár a két topfavoritot, a Kolozsvári U-BT-t és a Nagyváradi VSK-t, vagy az FC Argeș Pitești-et is kaphatta volna. Helyettük azonban a jóval gyengébb játékerőt képviselő Konstancai CSM-t húzták a vásárhelyiek mellé, akiknek így komoly esélyük van a bejutni a legjobb négy közé.
A bajnokságban ugyanis a Marosvásárhelyi VSK sokkal jobb eredményekkel rendelkezik, mint a konstancai gárda, igaz az elmúlt év végén lejátszott egymás elleni meccsük rendkívül kiélezett volt, Sánta Szabolcsék végül hosszabbítás után diadalmaskodtak idegenben.
A nyolcas döntő tornát február 12. és 16. között Nagyváradon rendezik. A Marosvásárhelyi VSK az első játéknapon lép pályára a negyeddöntőben, és győzelem esetén két nappal később a Kolozsvári U-BT–CSO Voluntari párharc nyertesével találkozik a döntőbe jutásért. A másik két negyeddöntős összecsapáson a Nagyváradi VSK és a Temesvári SCM, valamint az FC Argeș Pitești és az SCMU Craiova mérkőznek meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!