Hirdetés

Száz pontig meg sem állt a Sepsi-SIC

Az egykoron rangadóknak számító Sepsi–Târgoviște csaták mostanra nagyon egyoldalúvá váltak
Fotó: Sepsi-SIC/Facebook

2021. december 18., 11:51

Magabiztos sikert aratott a Sepsi-SIC a nagy rivális CSM Târgoviște ellen a női kosárlabda bajnokság 11. fordulójában. A háromszékiek esélyt sem adtak ellenfelüknek, már a mérkőzés első részében eldöntötték a mérkőzés sorsát.

2021. december 18., 11:51

A találkozót Ghizilă hárompontos találata nyitotta meg, majd Fraser remekelt a palánk alatt, amivel máris jelentős előnybe került a címvédő. A vendégeknek erre még volt válaszuk, és adott pillanatban felzárkóztak két pontra, ezt követően azonban a zöld-fehérek felpörgették a ritmust, és az első negyedet már tizennégy pontos előnnyel zárták (29–15).

Hirdetés

A folytatás sem hozott változást, ahogy teltek a percek, egyre jobban duzzadt a különbség, előbb Wallace és Croitoru pontoztak, majd társult hozzájuk Orbán és Ghizilă is, Pasic távoli próbálkozásai pedig rendre célba találtak, így a játékidő felénél a Sepsi már huszonhat ponttal vezetett (54–28).

Szünet után még inkább megmutatkozott a két csapat közötti tudásbeli különbség, a szentgyörgyi lányok szinte lélegezni sem hagyták ellenfelüket.

Egy 17–0-s sorozatuknak csupán Popescu triplája tudott véget venni, de ezt követően ismét összedobáltak zsinórban tizenegy pontot, és ezzel már tetemes előnyt dolgoztak ki (84–35).

Az utolsó tíz percben Zoran Mikes több játéklehetőséget biztosított a fiataloknak, de ők sem vallottak szégyent. Bár a játék így kiegyensúlyozottabbá vált, a záró felvonást is a zöld-fehérek nyerték, Orbán pedig megszerezte a Sepsi-SIC századik pontját is, beállítva ezzel a 100–48-as végeredményt.

A háromszékiek jövő héten Törökországba utaznak, szerdán este az Európa Kupa rájátszásának visszavágóján az Orman Genclik ellen próbálkoznak meg a lehetetlennel,

hogy ledolgozzák az első mérkőzésen összeszedett huszonnyolc pontos hátrányukat.

Kapcsolódó

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 11. forduló:
Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 100–48 (29–15, 25–13, 30–7, 16–13)
Sepsi-SIC: Fraser 23, Orbán 14, Pasic 12 (3x3), Ghizilă 12 (2x3), Wallace 11 (1x3). Cserék: Podar 17 (3x3), Croitoru 6, Botos 5, Cătinean, Nemes. Edző: Zoran Mikes.
Târgoviște: Stoenescu 11 (3x3), Popescu 7 (1x3), Dumitru 7, Irimia 5, Ignat Kleeman 3 (1x3). Cserék: Ivan 5 (1x3), Tănase 4, Doba 3, Petrof 2, Pricop 1, Avășan. Edző: Cătălin Tănase.
Játékvezetők: Cristina Anuței, Lavinia Gheorghe, Diana Oprea.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!