Hirdetés

Szatmáron botlott a Sepsi-SIC

Meglepetésre a piros mezes szatmáriak legyőzték a bajnoki címvédő háromszéki együttest. Archív
Fotó: Facebook/Sepsi SIC

2020. február 25., 23:08

Elszenvedte idénybeli első vereségét a Sepiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának 5. fordulójából bepótolt mérkőzésén a Szatmárnémeti VSK vendégeként maradt alul a küzdelemben. A kudarc ellenére a háromszékiek megőrizték vezető pozíciójukat a bajnoki rangsor élén.

2020. február 25., 23:08

Már a találkozó első perceinek történései jelezték, hogy nem lesz könnyű dolga a címvédőnek, hiszen a házigazdák ragadták magukhoz a kezdeményezést, és a zöld-fehérek hiába vették át rövid időre a vezetést, nem tudták megtartani előnyüket. A partiumiak irányították a játékot, és nemsokára már kilenc ponttal vezettek, amiből az első negyed végére csak Tobin tudott két egységnyit faragni (25–18).

A folytatásban sokáig kiegyensúlyozott küzdelem folyt a pályán, a két csapat felváltva szerezte pontjait, majd úgy tűnt, hogy Zoran Mikes tanítványai végre magukra találnak, és egy 9–0-s sorozattal felzárkóztak két pontra (37–35), az egyenlítés azonban még ekkor sem jött össze.

A szünet a házigazdáknak a legjobbkor jött, mert térfélcserét követően megtört szentgyörgyi lányok lendülete, támadójátékuk ismét akadozni kezdett,

a túloldalon pedig Mosby és Ervin ezt kihasználva hatpontos előnyhöz juttatta csapatát.

Hirdetés

Ekkor a zöld-fehérek ismét megrázták magukat, Mandache előbb távolról, majd közelről is eredményes volt, amivel fordított a címvédő (47–48). Ezt követően egy újabb adok-kapok következett, amiből a partiumiak jöttek ki jobban, és tíz perccel a vége előtt ismét náluk volt az előny (55–52).

A záró játékrész is nagy küzdelmet hozott, de ezúttal a házigazdák védelme jobban működött, és őrizni tudták törékeny előnyüket. A szatmáriak a véghajrát is jobban bírták idegekkel, így kisebb meglepetésre 69–65 arányú győzelmet arattak a címvédő felett,

megszakítva ezzel a Sepsi-SIC 18 bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.

A háromszékiek legközelebb hazai környezetben javíthatják ki botlásukat, február 29-én, szombaton 19 órakor a CSM Târgoviște együttesét fogadják a Sepsi Aréna közönsége előtt.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 5. forduló, elhalasztott mérkőzés:
Szatmárnémeti VSK–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 69–65 (25–18, 12–17, 18–17, 14–13).
Szatmár: Mosby 17, Ervin 15 (1x3), Podar 14 (3x3), Miljkovic 8, Oláh 7 (1x3). Cserék: Stoiedin 8, Popescu, Pop, Szmutku, Ferenczi, Kádár, Huțanu. Edző: Mauro Procaccini.
Sepsi-SIC: Givens 17 (1x3), Mandache 11 (3x3), Gödri-Părău 10, Orbán 8, Tobin 6. Cserék: Pasic 5 (1x3), Vucetic 4, Demeter 2, Topuzovic 2, Kovács, Cătinean, Mîrne-Nagy. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Bukuresti László, Stretea Máté András, Ionuț Moraru.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!