A múlt héten megkezdte a felkészülést az október elején kezdődő bajnokságra a marosvásárhelyi csapat. A belföldi játékosok mellett a nyáron szerződtetett idegenlégiósok többsége is túl van az első edzéseken.
Az utolsó igazolás, az ukrán Vita Horobec szerdán csatlakozott az együtteshez – tudtuk meg Kiss István klubelnöktől. A 26 éves kosárlabdázó korábban az Euroligában, majd a magyar PEAC-Pécs, illetve az ukrán BC Prometej színeiben az Európa Kupában is játszott, legutóbb pedig a litván Daugavpils játékosa volt. „Jó fogásnak számít a leigazolása, sokat várunk tőle” – jegyezte meg Kiss István.
A Sirius KK felkészülési programjában ami biztosnak tűnik, hogy szeptember 24-én a Kolozsvári U-val idegenben játszanak felkészülési találkozót, és valószínű, hogy ezután hazai pályán is összecsapnak a kolozsváriakkal egy csapatbemutató mérkőzés keretében, de ennek az időpontja még nincs leszögezve. A csapat további edzőmeccseket is tervez játszani az idény kezdetéig, egy barátságos tornán is részt vehetnek.
Megtudtuk, hogy a bajnokságban végül csak 11 csapat indul, az újonc Konstancai CSM váltja a visszalépett másik tengerparti együttest, a Pheonixet. A bajnoki menetrend is megváltozott, a marosvásárhelyiek október 1-jén vagy 2-án Târgoviște helyett a Brassói Olimpiával kezdenek, az első forduló mérkőzéseit egy helyszínen rendezik. Az első hazai találkozójukat október 15-én vagy 16-án játsszák a Bukaresti Agronomia ellen.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!