A nyolcszoros román bajnok Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata számára csalódást keltően alakult a 2025–2026-os idény, mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Bár az alapszakaszt magabiztosan megnyerték (14 győzelem, 2 vereség), a rájátszásban a zöld-fehérek nem tudták megismételni a korábbi évek dominanciáját: rendkívül hullámzó teljesítményt követően az elődöntőben és a bronzmeccsen is alulmaradtak, és a negyedik helyen zárták a pontvadászatot, így 2014 után először maradtak bajnoki érem nélkül. A Román Kupában az elődöntő jelentette a végállomást az együttes számára. A nemzetközi porondon sem sikerült áttörést elérni, az Euroliga selejtezőben a Galatasaray ellen oda-vissza vereséget szenvedtek (48–81 és 46–86), így átkerültek az Európa Kupába, ahol szintén nehéz dolguk volt a csoportkörben, hat mérkőzésből mindössze egyet tudtak megnyerni – idegenben 86–82-re győztek Szekszárd ellen – , így a csoport negyedik helyén végezve búcsúztak a további küzdelmektől. A szezon végén Zoran Mikes vezetőedző a stabilitás hiányát és a kulcsjátékosok sérüléseit emelte ki a gyengébb eredmények fő okaként.
Rusz István, a klub ügyvezető igazgatója a Székely Sport érdeklődésére keserűen megjegyezte, minden sikerszéria megszakad egyszer, minden évben a címvédőt szeretnék legyőzni a riválisok, ez most bekövetkezett.
„Az alapszakasz jól sikerült, sajnos a rájátszás kevésbé. Első helyről kezdtük a rájátszást, és úgy gondolom, két-három helytelen döntéssel elveszítettük mind az elődöntőt, mind a kisdöntőt.
– fogalmazott Rusz István, aki szerint jelenleg folyamatban van a szezon kiértékelése, ami után várhatóan bizonyos döntések születnek a csapat jövőjével kapcsolatban, ezért arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy terveznek-e változást a szakmai stábban az érem nélküli szezont követően, illetve bíznak-e továbbra is Zoran Mikes vezetőedzőben, aki több mint tizenkét éve irányítja az együttest.
A klubvezető a sikertelenség egyik lehetséges okaként a center-poszt körüli bonyodalmakat emelte ki, mint mondja, minőségileg körülbelül ugyanolyan csapatot raktak össze, mint az ezt megelőző szezonban, ám az ötös számú pozícióval – ami meghatározó ebben a sportágban – meggyűlt a bajuk, emiatt is hátrányból indultak az ellenfelekhez képest.
„Az első centerünk kilépett, a másodiknak átigazolási opciója volt Kínába, amivel élt is, a harmadik nem éppen pozíciójának megfelelő képességekkel rendelkezett, a negyedik, akit Kolozsvárról hoztunk ár-minőség arányában ügyes volt, viszont a magassága nem volt megfelelő ehhez a poszthoz” – vélekedett Rusz István, ugyanakkor nem zárva ki azt sem, hogy nem volt megfelelő a játékosok mentális hozzáállása.
A zöld-fehér szurkolók számára a legfontosabb kérdés a klub jövőképe. Arra vonatkozóan, hogy kívánják visszanyerni a sepsiszentgyörgyi együttes dominanciáját a hazai bajnokságban és mekkora költségvetésre lesz szükségük a következő idényre, Rusz István kissé borúlátóan nyilatkozott.
„Nem tudjuk mi lesz, egyelőre költségvetésileg nem a legfényesebb a helyzet, úgy ahogy országszinten sem az. Ugyanúgy szponzorok szintjén sem állunk a legfényesebben, kevésbé tudnak támogatni, mint tavaly.
– szögezte le Rusz István.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!