Az egyik fél két sikeréig tartó párharc első meccsét a pályaelőnnyel rendelkező VSK kezdte jobban, de nem illetődtek meg a kézdivásárhelyi lányok, és a 4. percben Debreczi Iringó egy távoli találattal egyenlített, majd Bara-Németh Beáta hárompontosával már a vendégek vezettek.
Ekkor megvillantotta tudását Ines Corda is, aki egymás után süllyesztett el két triplát, és a kék-fehérek hétpontos előnnyel zárták az első negyedet (15–22).
Ezt a különbséget a folytatásban Corda és Debreczi még növelni is tudták, azonban lassan kezdtek magukra találni a partiumiak is, akik megkezdték a felzárkózást, majd Dora Ardelean egymást követően kétszer talált a gyűrűbe a hárompontos félkörön kívülről, amivel fordítottak a házigazdák, Miljana Dzombeta pedig négy egységnyire növelte előnyüket (39–35).
A felső-háromszékiek viszont nem adták fel a küzdelmet, szünet után rajtuk volt a sor, hogy Bara-Németh révén átvegyék a vezetést, de hiába pontozott Lewis is, a szatmáriaknak ismét sikerült visszakapaszkodni, és Sotiriou két értékesített büntetőjével már nekik állt a zászló. Ljubomir Kolarevic tanítványai azonban bátran vállalkoztak, és előbb Debreczi, majd Corda talált távolról a gyűrűbe,
így az utolsó tíz percet már ők várhatták hárompontos fórral (50–53).
A záró felvonás idegtépő küzdelmét a kézdivásárhelyi lányok bírták jobban, ugyanis amikor a VSK játékosai előtt megcsillant a fordítás reménye, a kék-fehérek mindig válaszolni tudtak. Így történt ez a találkozó utolsó percében is, amikor a házigazdák már csak egy ponttal voltak lemaradva, de Kozman Kriszta triplája a lehető legjobbkor akadt be, majd ezt követően Welch Coleman két büntetődobással végleg bebiztosította a székelyföldi együttes 71–65 arányú sikerét.
A KSE minden előzetes várakozással ellentétben legyőzte a sokkal esélyesebbnek tartott Szatmárnémeti VSK-t,
ez a győzelem viszont akkor fog igazán sokat érni, ha a negyeddöntő második összecsapásán is sikerül megismételni ezt a teljesítményt. A párharc következő mérkőzését március 31-én, csütörtökön 18 óra 30 perckor játsszák a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
A Sepsi-SIC korábban a Kolozsvári U ellen aratott kettős győzelemmel már továbbjutott a bajnokság elődöntőjébe.
A másik két negyeddöntőben a Konstancai Phoenix nagyszerű utolsó negyedének köszönhetően legyőzte a CSM Alexandriát, míg a Marosvásárhelyi Sirius KK rossz rajtja súlyos vereséget eredményezett Aradon.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!