Hirdetés

Háromszéki csapatok az országos élvonalban

A KSE kevéssel maradt le a dobogóról
Fotó: Voloncs Orsi

Szerdától vasárnapig a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok adott helyet a női U13-as kosárlabdabajnokság országos döntő tornájának, mely a bukaresti Dan Dacian győzelmével ért véget.

Első lépésben a nyolc döntős két csoportban mérkőzött meg egymással. Az A csoportban két háromszéki csapat, a házigazda KSE és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub rögtön az első napon farkasszemet nézett egymással, az összecsapás a kézdiek 51–27-es győzelmével ért véget.

Dobogóközelben a KSE

A folytatásban a KSE Voluntari csapatát győzte le 64–43-ra, majd a Bukaresti CSM-től 67–35 arányú vereséget szenvedett, második helyről jutva az elődöntőbe, ahol a fővárosi Dan Dacian csapata erősebbnek bizonyult (68–32), így a kék-fehérek vasárnap a kolozsvári NBS-szel mérkőztek a bronzmeccsen. A KSE fordulatos mérkőzésen 43–38 arányban alulmaradt, így a negyedik helyen végezte a bajnokságot.

Hirdetés

A KSE csapata: Zoller Eszter, Benedic Iringó, Daczó-Hodor Panna, Covaciu Adrienn, Kovács Fanni, Simon-Császár Kriszta, Páll Adrienn, Bódi Szidónia, Váradi Henrietta, Páll Dorottya, Todor Barbara, Béres Karola, Vajda-Ágoston Adrienn. Edzők: Csutak András, Farkas Alpár.

Remekeltek a rájátszásban

A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub a második csoportmérkőzésen a Bukaresti CSM-től 51–39-re kikapott, majd Voluntari-t 47–37-re legyőzte. A rájátszásban a megyeszékhelyiek előbb Ploiești csapatát győzték le 46–14-re, majd a brassói Brașoviát 51–31-re lelépve szerezték meg az 5. helyet.

A Sepsi ISK csapata •  Fotó: Voloncs Orsi Galéria

A Sepsi ISK csapata
Fotó: Voloncs Orsi

A Sepsi ISK csapata: Szőcs Uzonka, Kovács Renáta, Bod Fanni, Vári-Ferenczy Zsanna, Csáki Abigél, Csősz Orsolya, Péter Kata, László Kincső Orsolya, Németh-Márton Noémi, Dezső Petra, Jaksa Lívia Hanna, Guiu Kovács Beáta, Biró Bóra Kamilla, Biró Hanna, Fodor Panna. Edző: Nemes Áron.

Fővárosiak egymás között

A 7. helyért vívott mérkőzésen Ploiești 41–38-ra győzte le Voluntari csapatát, míg a döntőben két főváros csapat, a Dan Dacian és az elődöntőben az NBS-t 41–37-re legyőző CSM ütközött, az 55–21 arányú győzelem és a bajnoki cím a a „dákoké” lett.

A döntő torna sorrendje: 1. (és bajnok) Dan Dacian, 2. Bukaresti CSM, 3. Kolozsvári NBS, 4. KSE, 5. Sepsi ISK, 6. Brassói Brașovia, 7. Ploiești, 8. Voluntari.

Háromszéki különdíjasok

Ami a különdíjakat illeti, a Sepsi ISK kiemeltjei Jaksa Hanna és Biró Bora, emellett Csősz Orsolya a turné All-Star csapatába is bekerült. A KSE kiemeltjei Todor Barbara és Páll Dorottya, a torna All Star csapatába Benedic Iringót választották be a kék-fehér alakulatból, míg Zoller Eszter a turné legjobb passzolója címet zsebelte be.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Sokáig vezetett, a hajrában alulmaradt a marosvásárhelyi kosárcsapat

Három negyeden keresztül előnyben játszott a Marosvásárhelyi VSK, de az utolsó játékrészben fordított a CSO Voluntari és megszerezte a győzelmet a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában.

Elmarad az évzáró mérkőzés: halasztás miatt idén már nem játszik a Sepsi-SIC

Az eredeti menetrend szerint az idei naptári évben még egy bajnoki mérkőzés várt volna a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapatra, ám a Román Kosárlabda-szövetség jóváhagyta a CSM Târgoviște kérését, így elhalasztották az összecsapást.

A végjáték döntött, minimális hátrányból várja a visszavágót a Marosvásárhelyi VSK

Végig kiegyensúlyozott összecsapáson egy ponttal maradt alul a Marosvásárhelyi VSK a Nagyszebeni CSU otthonában a férfi kosárlabda Román Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján.

Senki sem tudta legyőzni a KSE-t a női 1. Ligában

A Kézdivásárhelyi SE szombaton és vasárnap a Kicsid Gábor sportcsarnokban a Raptors Berceni csapatát fektette két vállra a női kosárlabda 1. Liga negyedik fordulójában.

Fordulatos csatában diadalmaskodott a marosi kosárcsapat

A végsőkig kiélezett küzdelemben, hosszabbítás után aratott értékes győzelmet a Marosvásárhelyi VSK együttese a CS Vâlcea otthonában, ezzel megszakította vereségi sorozatát a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 12. fordulójában.

A második meccs is zsebben, útban a címvédés felé a Sepsi-SIC

Magabiztos játékkal és kettős sikerrel jutott be a női kosárlabda Román Kupa négyes döntőjébe a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a címvédő a Kolozsvári U-t búcsúztatta.

Sima hazai siker, fél lábbal már a Final Fourban a Sepsi-SIC

Meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő kedd délután a háromszéki gárda, amely legyőzte a Kolozsvári U együttesét a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének első meccsén, így előnyből várhatja a visszavágót.

Kissé ráijesztett a hibátlan éllovasra a marosvásárhelyi kosárcsapat

Meglepetést ugyan nem tudott okozni, de a mérkőzés második negyedében szinte teljesen ledolgozta hátrányát a Marosvásárhelyi VSK, amely végül sima vereséget szenvedett a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokságot vezető Nagyváradi VSK-tól.

Ebben a bajnoki idényben harmadszor jutott száz fölé a Sepsi-SIC

Könnyed ujjgyakorlatnak bizonyult a Sepsi-SIC számára a 6. fordulóból elnapolt mérkőzés pótlása, Zoran Mikes alakulata nagyon elverte a vendég Bukaresti Agronomiát a Szabó Kati Sportcsarnokban.

Kikapott a Brassótól, elúszott a felsőház esélye a gyergyói kosarasok számára

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares a Brassói CSU csapatát látta vendégül vasárnap a férfi kosárlabda 1. Ligában. A vendégek elképesztő pontossággal szórták a triplákat, és győzelmük azt is jelenti, hogy a gyergyóiak az alsóházban folytatják.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!