A párharc vasárnap este rendezett első összecsapásán csupán néhány percig alakult szorosan az eredmény, ugyanis a Szamos-partiak lendülete hamar megtört, a hazai környezetben játszó zöld-fehérek pedig ritmust váltva, Jones, Fraser és Wallace eredményes játékának köszönhetően már az első negyed végére tizenhat pontos előnyt dolgoztak ki.
Zoran Mikes tanítványai a folytatásban sem lazítottak, Podar, Pasic és Pop szintén hozzátették a magukét, aminek nyomán újabb tíz egységnyivel nőtt a két csapat közötti különbség (49–23).
Szünet után azonban mintha az öltözőben felejtették volna magukat a szentgyörgyi lányok, támadójátékuk túl erőtlennek bizonyult, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel, és Johnson, valamint Clarke Nicholas révén valamelyest faragtak hátrányukból.
Az utolsó tíz percre azonban ismét összekapták magukat a háromszékiek, Fraser és Ghizilă villanásaira csak ritkán érkezett válasz a túloldalon, a 83–45-ös végeredményt pedig Croitoru találata állította be.
Az egyik fél két győzelméig tartó párharc alig egy nappal később a kolozsváriak beleegyezésével, valamint a szakszövetség jóváhagyásával Brassóban folytatódott,
de a visszavágó sem tartogatott meglepetést.
A zöld-fehérek Ghizilă triplájával nyitottak, majd Pasic és Jones is követte példáját, Fraser pedig a palánk alatt villogott, így a címvédő hamar meglépett. A csereként pályára lépő Raber és Podar folytatták a pontgyártást, de a Sepsi fiataljai, Croitoru és Botos is megmutatták tudásukat, amivel húszpercnyi játékidő után már huszonöt pontos előnyt mutatott az eredményjelző tábla (40–25).
Térfélcsere után Podar alakított nagyot, távoli próbálkozásai rendre a gyűrűben landoltak, de Jones és Wallace találatai is kellettek ahhoz, hogy hárman összedobáljanak zsinórban húsz pontot, amivel bár addig sem volt kérdés, de immár végleg eldőlt a továbbjutás sorsa.
A kolozsvári egyetemisták annyival mégis vigasztalódhattak, hogy megnyerték a záró negyedet,
ugyanis az utolsó tíz percben a többnyire már csak az ifjúsági játékosait foglalkoztató székelyföldi együttes teljesítménye némileg visszaesett, de így is fölényes diadalt arattak.
A Sepsi-SIC két győztes meccs után elsőként jutott tovább a bajnokság legjobb négy csapata közé, és mivel a többi negyeddöntő küzdelmei csak hétfőn kezdődtek meg az első mérkőzésekkel, a címvédőnek bőven lesz ideje felkészülni a Konstancai Phoenix–CSM Alexandria párharc győztesével megvívandó csatára.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!