A csíkszeredai mérkőzést követően is száz százalékos maradt a Kolozsvári U-BT (amely a kosárlabda Bajnokok Ligájában is jól teljesít), a kincses város csapata az első perctől átvette a vezetést, a házigazda VSK Csíkszereda – habár megnyerte az utolsó negyedet – nem tudta veszélyeztetni a vendégek győzelmét.
A találkozó után a Kolozsvárnak tíz mérkőzésből 10 győzelme van, a VSK Csíkszereda mérlege pedig 11 mérkőzésből egy győzelem és tíz vereség.
A VSK következő bajnoki mérkőzését idegenben játssza, december 18-án Nagyszebenben vendégszerepel.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!