Különleges lesz a vasárnap 11 órától a gyergyószárhegyi sportcsarnokban sorra kerülő meccs az új gyergyói csapat számára. Kercsó Zoltán vezetőedző reméli, hogy játékosai megbirkóznak a nyomással első felnőtt tétmeccsükön. Egyelőre azonban nem elvárás a győzelem. „Kissé idegesen, aggódva, de ugyanakkor motiváltan várjuk a mérkőzést. Nekünk az a célunk, hogy egy hosszú távú projekt első lépcsőfokát meglépjük, vagyis a játékosoknak biztosítsunk lehetőséget, játékperceket. Ha pár év múlva kellő tapasztalatuk lesz, és minél többen megmaradnak közülük a kosárlabdapályán, akkor jöhet a második lépcsőfok” – fogalmazott az edző.
A másodosztályban az újonc gyergyószentmiklósiak csoportjában még a Brassói Corona, a Brassói Ralph, a CS Râmnicu Vâlcea, a Nagyváradi VSK II., a Nagyszebeni CSU II. és a Kolozsvári U együttese szerepel. Az első ellenféllel, a nagyváradi csapattal kapcsolatban Kercsó Zoltán leszögezi, hogy ez a profi ligában játszó Nagyvárad farmcsapata, vagyis ezek a játékosok a nagycsapat előszobájában vannak. „Biztos, hogy égnek a bizonyítási vágytól. Nem lesz könnyű a dolgunk” – közölte Kercsó.
A gyergyóiak a mezőnyből a Brassói Ralph együttesét ismerik, már játszottak egy felkészülési mérkőzést velük, és azt meg is nyerték, ezt szeretnék a bajnokságban is megismételni. Az edző reményei szerint a szezon során a három farmcsapatot van esélyük megszorongatni, és hazai pályán nyerni egy-két mérkőzést ellenük. Hozzáteszi, hogy mivel a liga mezőnye igazából ismeretlen számukra, taktikai szempontból csak a visszavágókra tudnak majd ellenük készülni.
A bajnokság két, egyaránt hét csapatot felvonultató csoportban oda-visszavágó rendszerben zajlik. Az alapszakasz lejártával mindkét csoportból az első négy helyezett továbbjut a legjobb nyolc közé, a többiek a 9–14. helyekért játszanak, és mindkét értékcsoportban újra kétszer találkoznak egymással a csapatok. Ezt követően az első értékcsoportban az első négy helyen végzett együttes továbbjut a döntő tornára, ahonnan az első két helyezett feljut a Nemzeti Ligába.
A harmadik forduló mérkőzéseit rendezik hétvégén a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában, az A konferenciában a bajnokságot két vereséggel kezdő VSK Csíkszereda szombaton 18 órától az első két meccsét szintén elveszítő CSM Ploiești vendége lesz. Az élvonalban győzelemmel bemutatkozott Marosvásárhelyi VSK, amelynek múlt hét végi, SCMU Craiova elleni hazai mérkőzését elhalasztották, hétfőn 19 órától a Nagyszebeni CSU otthonában lép pályára.
A női bajnokságban a második forduló mérkőzései következnek, a Kézdivásárhelyi SE szombaton 18 órakor a Bukaresti Rapidot, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vasárnap 18 órakor a CSM Târgoviștét, a Marosvásárhelyi Sirius hétfőn 18 órakor a Bukaresti Agronomiát fogadja.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!