Hirdetés

Reménykeltő eredmények a Sepsi ISK gyerekkosárlabda csapatától

Minden meccsüket megnyerték a fiatal szentgyörgyi kosaras lányok
Fotó: Sepsi ISK

2022. június 22., 16:13

A Sepsiszentgyörgyi ISK legkisebb kosaras lányai június 13. és 18. között részt vettek a Costineșten megrendezett gyerekkosárlabda fesztiválon, ahol nagyszerűen teljesítettek, a torna B csoportjának győzteseiként tértek haza. Szonda Arnolddal, a Sepsi ISK edzőjével beszélgettünk a gyerekkosárlabda helyzetéről és a csapat céljairól.

2022. június 22., 16:13

A 9 és 10 évesekből álló ISK csapata a B csoportban kilencszer lépett pályára az ország más együttesei ellen, és az összes mérkőzésén nagy fölénnyel győzött.

Hirdetés

„A sorsolás után úgy éreztem, hogy nem lesz könnyű dolgunk a tornán. Emellett öt lány kivételével, mindenki csak 2021 szeptemberében kezdte a kosárlabdát, úgyhogy ezeket mind számításba véve kérdéses volt a helyezésünk. A bajnokság előtt egy hónappal már egy-egy edzést kint tartottunk, hogy szokjuk a beton alapú pályát és a kinti környezetet, szóval felkészültek voltunk és készen álltunk a tornára.

A lányokkal nagyon sokat dolgoztunk az év alatt, így a befektetett idő és munka meghozta gyümölcsét, nagyon büszke vagyok rájuk”

– mondta Szonda Arnold, a Sepsi ISK edzője.

•  Fotó: Sepsi ISK Galéria

Fotó: Sepsi ISK

A szakember rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgyön a kosárlabda egyre népszerűbb, a kisebb korosztályok körében is egyre többen szeretnék kipróbálni a sportot. „Ha a 7-12 éves korosztályt nézzük, egyre több az érdeklődő a kosárlabda iránt.

Van, akinek egyszerűen a labda tetszik és szereti pattogtatni, de akad olyan is, aki barátnője, barátja miatt kezd el érdeklődni a sport iránt, de megesik, hogy a szülök szeretnék, hogy a gyerek kipróbálja a kosárlabdát”

– tette hozzá Szonda.

A gyerekek legfőbb motivációja a sikerélmény, de emellett számtalan barátság is kialakul az edzések folyamán. „Szívesen jönnek újból és újból edzésekre, hogy találkozzanak egymással és azt csinálják együtt, amit szeretnek, főleg, ha még mérkőzést is tudnak nyerni az ad egy plusz motivációt a továbbiakra” – fejtette ki Szonda Arnold.

A Sepsiszentgyörgyi ISK eredményei: 66–8 a Bukaresti ISK 6, 37–15 a Gyulafehérvári Sportiskola, 42–5 a Kolozsvári ACS Smart, 45–9 a Bukaresti Laguna, a 50–22 a Kolozsvári Sportiskola, 29–11 a Bukaresti Olimpia, 40–8, a Bukaresti Dan Dacian, 59–9 a Sporting Tiger Vaslui és 37–9 a CS Activ Prahova Ploiești ellen.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!