Hirdetés

Pont az alapszakaszra, rajtol a rájátszás a női kosárlabdázóknál

Csak egy vereséget könyvelt el a Sepsi-SIC
Fotó: Haáz Vince

2022. március 24., 17:18

A Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata szerdán 81–52-es győzelmet aratott idegenben a Marosvásárhelyi Sirius ellen, így sorozatban nyolcadjára nyerte meg az országos bajnokság alapszakaszát.

2022. március 24., 17:18

Az alapszakasz befejezése után hétfőtől kezdetét veszi a rájátszás, ahol a táblázat első nyolc helyezettje vív majd a bajnoki címért. A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat a negyeddöntő első találkozóját hétfőn hazai pályán, a Sepsi Arénában játssza, 19 órától a 8. helyen végzett Kolozsvári U csapatával néz farkasszemet.

Hirdetés

A versenykiírás szerint az első helyezett a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, valamint a negyedik helyezett csapat az ötödik ellen játszik. A párharcok az egyik fél két győzelméig tartanak. Ha az első két meccs után mégis döntetlen az állás, akkor a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre is sor kerül, amelyet a magasabban rangsorolt csapat pályáján játszanak le.

A Zoran Mikes edzette címvédő lányok nagy eséllyel indulnak Jannisz Koukosz kolozsvári tanítványai ellen, ezt a legutóbbi egymás elleni találkozójuk is igazolja, a zöld-fehérek februárban 92–45-re diadalmaskodtak a Kolozsvári U otthonában.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Amennyiben az ötszörös hazai bajnok, Sepsi-SIC ezt az akadályt sikeresen teljesíti, akkor egy lépéssel közelebb kerül a bajnoki címének megvédéséhez.

A szentgyörgyi együttes legnagyobb ellenfelének idén is a Szatmárnémeti VSK bizonyul, amelytől az alapszakasz egyetlen vereségét is elszenvedte. A rájátszás első körében Szatmárnémeti egy másik székelyföldi csapattal, a Kézdivásárhelyi SE-vel találkozik. A Marosvásárhelyi Sirius KK a dobogó legalsó fokán zárt aradiakkal meccsel, míg a Konstancai Phoenix Alexandriával csatázik a továbbjutásért.

Az alapszakasz végeredménye:

1. Sepsi-SIC 43 pont,
2. Szatmárnémeti VSK 42,
3. Aradi FCC 40,
4. Konstancai Phoenix 35,
5. Alexandria 35,
6. Marosvásárhelyi Sirius 34,
7. Kézdivásárhelyi SE 32,
8. Kolozsvári U 29,
9. Târgoviște 29,
10. Bukaresti Agronomia 28,
11. Brassói Olimpia 25,
12. Bukaresti Rapid 24.

Női kosárlabda-bajnokság, a negyeddöntő párosításai:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC (1.)–Kolozsvári U (8.),
Szatmárnémeti VSK (2.)–Kézdivásárhelyi SE (7.),
Aradi FCC (3.)–Marosvásárhelyi Sirius (6.),
Konstancai Phoenix (4.)–Alexandria (5.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!