A KSE női kosárlabdacsapata szeptember elején kezdte meg a felkészülést a 2023–2024-es bajnoki szezonra a spanyol Claudio Garcia Morales vezetésével. Célként a felsőház és a kupa-nyolcaddöntő mellett a fiatal, tehetséges, saját nevelésű játékosok képzését, nevelését és a felnőtt keretbe való beépítését tűzte ki a kék-fehér alakulat. Azért, hogy hosszú távon egyre inkább a saját játékosokra építhessék a csapatot.
Ennek megfelelően három idegenlégiós és a saját nevelésű ifi válogatott Kozman Kriszta és Bara-Németh Beáta, továbbá az ugyancsak helyi Domokos Réka és a kosárlabdázáshoz visszatért Voloncs Orsolya mellett az edzéseken és felkészülési mérkőzéseken több ifjú tehetség is helyet kapott a csapatban.
Lénárt Adolf ügyvezető menedzsert a hogyan továbbról kérdeztük. „Gondolkodtam, érdemes-e folytatni, de ott van a sok kosárlabdázó gyerek, akik miatt nem állhatok félre. Bízunk benne, hogy Claudio Garcia Moralest, aki remek szakember, sikerül meggyőzni, maradjon,
– fejtette ki.
A játékosokat illetően is kérdeztük a menedzsert. „Klubokkal tárgyalunk, és bízom abban, mindenki számára találunk csapatot a bajnokság kezdete előtt, amíg az átigazolási időszak tart. Az idegenlégiósok felől a CSM Târgoviște érdeklődik” – tette hozzá.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!