A döntőbe ugyan nem jutott be, de továbbra is harcban áll az éremért a Sepsi-SIC, amely az Aradi FCC Baschet ellen vívja a bronzmeccset. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első mérkőzését péntek este rendezték a Sepsi Arénában.
Jól kezdtek a csapatok, az első negyed kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak egyszer négy ponttal is elléptek, de végül 21–21-gyel zárult az első tíz perc. A második játékrészben az aradiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, és kilenc pontos előnyt is kiépítettek (25–34), ám a Sepsi-SIC még a szünet előtt visszazárkózott, így mindössze egy pont volt a különbség (42–43).
A fordulást követően a háromszéki együttes átvette az irányítást, és a harmadik negyedben fölénybe került. Húsz pontot szerzett, miközben a vendégek csak 12-ig jutottak, így 62–55-ről vághattak neki a döntő játékrésznek.
Az utolsó negyedben már tíz pontos előnyt is kialakított a Sepsi-SIC, azonban innen is vissza tudott kapaszkodni az Aradi FCC Baschet. A vendégek fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, majd az utolsó másodpercekben fordítani is tudtak, így végül 74–73-ra megnyerték az összecsapást, és elvették a háromszékiek pályaelőnyét.
Nehéz helyzetbe került a Sepsi-SIC, amelynek április 21-én Aradon kötelező lesz a győzelem, ha életben akarja tartani bronzérmes reményeit.
Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!