Hirdetés

Őrzi veretlenségét a Sepsi-SIC

Továbbra is tökéletesen működik a háromszéki gépezet a női kosárlabda-bajnokságban
Fotó: Sánta Imre

2020. február 08., 22:08

Továbbra sem talált még legyőzőre a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely százszázalékos teljesítménnyel áll a női kosárlabda-bajnokság rangsorának élén. A címvédő háromszékiek a középszakasz 6. fordulójában a Brassói Olimpia együttese ellen diadalmaskodtak a Sepsi Aréna közönsége előtt.

2020. február 08., 22:08

A háromszékiek új szerzeménye, Rebecca Tobin büntetőből szerzett találatai nyitották meg a mérkőzést, majd az amerikai lány ezt követően is folytatta a pontgyártást. Hamarosan elkapta a fonalat Givens is, és a két tengerentúli idegenlégiós eredményes játékának köszönhetően a címvédő fokozatosan növelte előnyét, amely az első negyed végére nyolc pontosra duzzadt (19–11).

A folytatásban kiegyensúlyozódott a játék, a cseréket követően Zoran Mikes tanítványai főleg támadásban sokat hibáztak, a vendégek viszont bátran kezdeményeztek, és sikerült felzárkózniuk három pontra (27–24).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ekkor visszatért a pályára Gödri-Părău és Tobin,

ami nemcsak a zöld-fehérek játékában, hanem az eredményjelző táblán is éreztette hatását, így húszpercnyi játékidő után visszaállt a megnyugtató különbség (44–31).

Szünet után sem változott sokat a játék képe, a szentgyörgyi lányok félgőzzel játszva is eredményesebbek voltak ellenfelüknél, majd a záró játékrész is hasonló forgatókönyv szerint alakult. Habár a címvédő játéka messze elmaradt a bajnokság korábbi szakaszában mutatott teljesítményétől, a győzelmük egyetlen percig sem volt veszélyben, és 83–64 arányban nyerték a találkozót.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A zöld-fehérek számára a Román Kupa döntő tornája következik, amelyet február 15–16-án rendeznek a Sepsi Arénában. Az elődöntőben a Sepsi-SIC ellenfele a Bukaresti Agronomia lesz, és a fináléban várhatóan a Kézdivásárhelyi SE–FCC Baschet Arad párharc győztese ellen védheti meg a tavaly is elhódított trófeát.

Hirdetés

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 6. forduló:
Sepsi-SIC–Brassói Olimpia 83–64 (19–11, 25–20, 20–15, 19–18).
Sepsi-SIC: Givens 21 (2x3), Tobin 14, Gödri-Părău 6 (2x3), Mandache 6, Orbán 2. Cserék: Vucetic 13, Pasic 11 (2x3), Topuzovic 4, Demeter 4, Kovács 2, Mîrne-Nagy, Cătinean. Edző: Zoran Mikes.
Olimpia: Beadle 15 (1x3), Williams 11 (1x3), N. Zubac 10 (1x3), Voica 2, Dumitru. Cserék: D. Zubac 12 (2x3), Al Ash Hab 11, Filip 3 (1x3), Brezan, Frincu, Pătrașcu. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Alexandra Stan, Tudor Crișan, Adela Vilt.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!