Ezen a héten, illetve a jövő hét első felében rendezik a Román Kupa negyeddöntős párharcait. A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC két napon belül letudja a Brassói Olimpia elleni mérkőzéseit, előbb kedden 19 órakor, majd csütörtökön 16 órakor lép pályára, az oda- és a visszavágót is a Sepsi Arénában rendezik.
A Marosvásárhelyi Sirius KK a CSM Alexandriával került össze, és holnap 16.30-kor idegenben kezdi a párharcot, a hazai visszavágóra január 6-án 18 órától kerül sor. A másik két párharcban az Aradi FCC Baschet a Szatmárnémeti VSK-val, a CSM Târgoviște pedig a Konstancai Phoenix-szel találkozik. A győztesek továbbjutnak a négyes döntőbe, amelyet február 26-án és 27-én rendeznek.
A tizenhárom együttest felvonultató román Nemzeti Ligában hárman kiemelkednek a mezőnyből, a Sepsi-SIC, Arad és Szatmár körbeverték egymást az élen, így hasonló mutatókkal rendelkeznek.
A listavezető aradiak annak köszönhetik az első helyet, hogy kettővel több mérkőzést játszottak vetélytársaiknál. A címvédő háromszéki csapat már a bajnokság elején elveszítette veretlenségét, amikor egyértelműen elbukta szatmárnémeti kiszállását, aztán viszont hazai pályán fölényesen múlta felül az aradiakat, a többi mérkőzésein pedig semmi gondot nem jelentett a győzelem megszerzése.
A másik két székelyföldi gárda közül a Sirius KK teljesít jobban, amely hét győzelemmel és négy vereséggel az ötödik helyet foglalja el. Az újonc marosvásárhelyiek kellemes meglepetést okoztak, hiszen több meccsükön is magabiztos teljesítményt nyújtottak, vereségeiket pedig szoros küzdelemben szenvedték el.
A Kézdivásárhelyi SE-nek a középmezőnyben kellene tartózkodnia, 4/4-es mutatóval azért áll jelenleg csak a 11. helyen, mert halasztások miatt kevesebb meccset játszott, mint a mezőny többi része. Az alapszakasz odavágóiból még néhány mérkőzés maradt hátra, ezeket január elején játsszák le, majd szünet nélkül kezdődik a visszavágó-sorozat.
A bajnokság állása:
1. Aradi FCC Baschet 12 11 1 912–674 23
2. Szatmárnémeti VSK 10 9 1 907–601 19
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 10 9 1 857–531 19
4. Municipal Alexandria 11 8 3 758–690 19
5. Marosvásárhelyi Sirius KK 11 7 4 794–626 18
6. Kolozsvári Universitatea 10 5 5 515–619 15
7. Konstancai Phoenix 11 4 7 702–694 15
8. CSM Târgoviște 11 3 8 669–772 14
9. Bukaresti Agronomia 11 3 8 592–703 14
10. Bukaresti Rapid 11 2 9 606–909 13
11. Kézdivásárhelyi SE 8 4 4 523–537 12
12. Brassói Olimpia 10 2 8 683–741 12
13. Triumf Botoșani 8 0 8 407–828 8
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!