Hirdetés

Nem szabad temetni a csapatot – bizakodó a Marosvásárhelyi VSK kapitánya

Sánta Szabolcs közölte, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy bejussanak a rájátszásba, ha pedig mégsem sikerül, akkor sem lesz tragédia
Fotó: Haáz Vince

Sorozatban öt vereséget követően veszélybe került a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabda együttesének rájátszásba jutása az élvonalbeli bajnokságban. A csapatkapitány Sánta Szabolcsot kérdeztük, hogy minek tudható be ez a rossz széria.

Három fordulóval a felsőház küzdelmeinek vége előtt a marosvásárhelyi gárda ugyan még rájátszást érő helyen áll, ám az utóbbi időszakban elszenvedett vereségekkel nagyon nehéz helyzetbe hozta magát. A VSK legutóbb kedden este végig hátrányban játszva 102–89-re alulmaradt a ranglistán mögötte álló Bukaresti Dinamóval szemben.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Sajnos egy kisebb gödörbe kerültünk, de ez annak is betudható, hogy a teljesítményünket befolyásolták a sérülések és az eltiltások.

Legyünk őszinték, hogy ezt bármilyen erős csapat megérzi, kezdve Kolozsvártól, amelytől hiányzik két-három alapember, a kisebb együttesek pedig még jobban, ahogyan a mi esetünkben történt, mert hosszú távon ez mindenképpen káros és meglátszik az eredményen.

Balszerencsések voltunk, én és Jakob Lowrance is lesérültünk, és nem vagyunk százszázalékos állapotban, Goran Martinic pedig eltiltását tölti. Elindult egy láncreakció, ha nincsenek teljesen egészséges játékosok, nem lehet rendesen és erősen edzeni. Másrészt, nem találjuk a ritmust és nincs megfelelő önbizalmunk sem” – sorolta a Székely Sport megkeresésére Sánta Szabolcs csapatkapitány azt, hogy minek tudható be a gyengébb teljesítményük.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A tapasztalt játékos rámutatott, azt viszont nem kell elfelejteni, hogy a fő célkitűzést teljesítették, bejutottak a top tízbe a bajnokságban, és a kupában nyolcas döntőt játszottak.

Ezek mind kiemelkedő teljesítmények. Nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy temetjük a csapatot, mert kikaptunk öt meccsen, hiszen lehet, hogy a szezon elején aláírtuk volna ezt az eredményt. Még mindig rájátszást érő helyen állunk, optimista és bizakodó vagyok, hogy bejutunk a legjobb nyolc közé.

Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, de ezt nem tudom garantálni. Ha pedig mégsem sikerül, akkor sem lesz tragédia” – fogalmazott Sánta Szabolcs.

A Marosvásárhelyi VSK az utolsó három felsőházi mérkőzésén kétszer idegenben lép pályára a Brassói Corona és a CSO Voluntari ellen, előtte azonban szombaton 18 órától a Bukaresti Rapidot fogadja. George Trif vezetőedző csapata három győzelemmel lehet teljesen biztos a rájátszásba jutásban, de ehhez két siker is elég lehet. „Az én számításaim szerint, ha szombaton meg tudjuk verni a Rapidot, akkor valamelyest kijavítjuk a Dinamo elleni vereséget és utána Brassóba is nyerni megyünk, legalább egy-két győzelemre szükségünk van, ez biztos” – közölte a VSK csapatkapitánya.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Szászgáspár Barnabás: mindannyian a csapat mellett kell legyünk

A Marosvásárhelyi Városi Sportklub igazgatója, Szászgáspár Barnabás elmondta, a csapat elég nehéz időszakon megy keresztül, ezért fontos, hogy a vezetőség és a szurkolók mellettük legyenek, és biztosította a szakmai stábot és a játékosokat is a támogatásukról.

„Nagyon nehezen építettük fel ezt a csapatot és tudjuk, hogy a szezon során milyen problémákkal küszködtünk. Nehezen tudtuk biztosítani a folytonosságot és versenyképes keretet kialakítani, amelyben tavaly nyáron nem sokan hittek.

A bajnokság első részében és utána is a csapat megmutatta, hogy képes magas szintű kosárlabdát játszani. Az utóbbi időszakban hiányzott a frissesség, de lépésről lépésre vissza kell térjünk a megfelelő útra”

– nyilatkozta Szászgáspár a klub közösségi oldalának.

A VSK igazgatója megjegyezte, hogy a klub anyagi helyzete stabil, minden kifizetés megtörtént, és a felkészülési körülmények is megfelelők. Az együttesnek viszont megvannak a határai és hiányos a keretük a sérülések és eltiltások miatt, a nemzetközi szövetség tavalyi büntetése következtében pedig az átigazolási időszakban nem tudtak változtatásokat eszközölni a keretben.

A férfi kosárlabda élvonalbeli bajnokság felsőházának állása:
1. Kolozsvári U-BT 28 pont, 14 győzelem/0 vereség
2. Nagyváradi VSK 25, 11/3
3. FC Argeș Pitești 23, 9/5
4. CSO Voluntari 21, 7/7
5. Konstancai CSM 20, 6/8
6. Marosvásárhelyi VSK 20, 5/10
7. Nagyszebeni CSU 20, 6/8
8. Bukaresti Dinamo 19, 4/11
9. Bukaresti Rapid 19, 5/9
10. Brassói Corona 18, 4/10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Kissé ráijesztett a hibátlan éllovasra a marosvásárhelyi kosárcsapat

Meglepetést ugyan nem tudott okozni, de a mérkőzés második negyedében szinte teljesen ledolgozta hátrányát a Marosvásárhelyi VSK, amely végül sima vereséget szenvedett a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokságot vezető Nagyváradi VSK-tól.

Ebben a bajnoki idényben harmadszor jutott száz fölé a Sepsi-SIC

Könnyed ujjgyakorlatnak bizonyult a Sepsi-SIC számára a 6. fordulóból elnapolt mérkőzés pótlása, Zoran Mikes alakulata nagyon elverte a vendég Bukaresti Agronomiát a Szabó Kati Sportcsarnokban.

Kikapott a Brassótól, elúszott a felsőház esélye a gyergyói kosarasok számára

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares a Brassói CSU csapatát látta vendégül vasárnap a férfi kosárlabda 1. Ligában. A vendégek elképesztő pontossággal szórták a triplákat, és győzelmük azt is jelenti, hogy a gyergyóiak az alsóházban folytatják.

Leiskolázta fővárosi ellenfelét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC

Újabb fölényes győzelemmel jelezte erejét a Sepsi-SIC, amely vasárnap délután a Bukaresti Sportult fogadta a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 8. fordulójában. A háromszékiek végig domináltak, átlépték a százpontos határt, és meggyőző játékkal nyertek.

Magyarországi szakmai partnerséggel áll új pályára a székelyföldi kosárlabda

Nagy lépés a székelyföldi kosárlabdában: szakmai együttműködési megállapodás született a soproni és debreceni akadémiák, valamint hét székely klub között. A cél az utánpótlás fejlesztése és új lehetőségek megnyitása a tehetséges fiatalok számára.

Fordulatos mérkőzés, drámai gyergyói vereség a Kolozsvári U II-től

Hiába dolgozta le 15 pontos hátrányát és fordított a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapatnak, drámai végjáték után alulmaradt a Kolozsvári U II-vel szemben.

Közel száz pontos különbséggel verte a sereghajtót a Sepsi-SIC

Magabiztos játékkal seperte le sereghajtó ellenfelét a pályáról a Sepsi-SIC az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 7. játéknapján. A bajnoki címvédő az idényben először jutott száz pont fölé.

Nem jött ki jól az adok-kapokból a Marosvásárhelyi VSK

Elszenvedte szezonbeli negyedik vereségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokságban, szerdán este hazai pályán alulmaradt a pontosabb és magabiztosabb SCM Craiovával szemben.

Udvarhelyi diadal a székelyföldi véndiák kosárkupán

Hatodik kiírásához érkezett a Székelyföldi Középiskolák Véndiák Kosárlabda Kupája, amelynek legutóbbi mérkőzéseit Sepsiszentgyörgyön rendezték.

Hozta a papírformát a Kézdi SE kosárcsapata

Mindkét nap fölényes győzelmet aratott a a Temesvári UVT felett a Kézdivásárhelyi SE a Kicsid Gábor sportcsarnokban a női kosárlabda 1. Liga harmadik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!