Már az összecsapás első perceiben megmutatkozott, nincsenek egy súlycsoportban a szembenálló felek, a zöld-fehérek támadásaival nem tudott mit kezdeni a Dâmbovița megyeiek védelme, így rövid idő alatt már jelentős különbség alakult ki a két csapat között. Cave és Jespersen uralták a palánk alatti területet, Ghizilă pedig szórta a triplákat, így nem véletlen, hogy az első negyed végén a háromszékiek már huszonhét ponttal vezettek, ezt az előnyt pedig újabb tízpercnyi játékidő elteltével negyvennyolc egységnyire duzzasztották (64–16).
Szünet után is minden ott folytatódott, ahol korábban Zoran Mikes tanítványai abbahagyták, a cserepadról érkezők is nagy lendülettel szálltak be a játékba átgázolva a vendégeken, akik tehetetlenül figyelték, amint Borislava Hristova már nyolc perccel a mérkőzés vége előtt száz pont fölé dobja a címvédőt. De még itt sem volt megállás, a szentgyörgyi lányok tartották a ritmust, és csak kevésen múlott, hogy a végére nem jött össze akár a százpontos különbség is.
A következő fordulóban a zöld-fehérek a fővárosba látogatnak, október 22-én a Bukaresti Agronomia vendégei lesznek, majd négy nappal később az izraeli Elitzur Holon ellen saját közönségük előtt bemutatkoznak az Európa Kupa csoportkörében is.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!