Jó előjelekkel várhatta a szombat késő délutáni megmérettetését a Maros megyei együttes, ugyanis az elmúlt öt olténiaiak elleni mérkőzéséből egyet bukott el, négy siker mellett. Az első pontot ugyan a házigazda dobta, de onnantól magához ragadta a kezdeményezést a VSK és az első tíz perc hajrájában már 12 egység volt a különbség, amit a végére hatra faragott a Craiova (15–21).
A második felvonásban sem változott a játék képe, a marosvásárhelyiek akarata érvényesült, a szünetben pedig már kilenc volt közte (30–39). A harmadik harmad közepén viszont elfogyot az előny, ezzel együtt pedig a lendület is, amit kihasznált a házigazda, egypontos előnyről várták a mindent eldöntő tíz percet (59–58).
Itt már nem volt kérdés, a vendégeknek szinte semmi sem jött össze, az olténiai kosarak pedig záporoztak, 80–71-re győzött az SCMU Craiova. Ennek az eredménynek köszönhetően a tabellán helyet a nyolcadik helyen tanyázik a Marosvásárhelyi VSK, éppen az oltyánokat előzi meg.
Férfi kosárlabda, 1. Liga, 20. forduló:
SCMU Craiova–Marosvásárhelyi VSK 80–71 (15–21, 15–18, 29–19, 21–13).
A vendégek pontszerzői: Jeremic 18, Reljic 12, Person 9, Popa 9, Borsa 8, Solopa 8, Gajovic 7.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!