A marosvásárhelyi csapat szerdán a Konstancai CSM legyőzésével jutott be a Nagyváradon zajló torna elődöntőjébe, ahol pénteken délután a címvédőt búcsúztató Ilfov megyei gárdával találkozott.
Rosszul indult a mérkőzés a VSK számára, az első hét pontot az ellenfél szerezte, de ezután sikerült egyenlíteni. A Voluntari azonban hamar visszavette a vezetést és az első negyedet öt pontos előnnyel zárta. A folytatásban tizenkettővel meglépett a favoritnak számító együttes, a vásárhelyiek pedig nehezen tudták tartani a lépést, tíz pont volt a hátrányuk a szünetben.
Fordulás után gyorsan még tovább nőtt a különbség a két csapat között, majd a VSK próbálkozott ugyan felzárkózni, de nem járt nagy sikerrel. Az utolsó tíz percben pedig már esélyük sem volt közelebb férkőzni, a Voluntari huszonkettővel is elhúzott, ezzel minden lényegi kérdés eldőlt, végül végig vezetve fölényesen győzött.
A vereség ellenére a VSK sikeres tornát zárt, a klub történetében először jutott be a legjobb négy közé a Román Kupában. A döntőben a Voluntari ellenfele az FC Argeș Pitești és a Nagyváradi VSK párharcából kerül ki.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!