Hirdetés

Mindent a feljutás érdekében: erősített a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata

KC Ross-Miller (fehérben a labdával) az MBK Rieker Komárom csapatától érkezett Marosvásárhelyre
Fotó: Facebook/BC Komárno

2022. február 15., 19:19

Kemény küzdelem várható a feljutásért a másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban, amelyben a Marosvásárhelyi VSK kénytelen volt erősíteni annak érdekében, hogy teljesítse célkitűzését. Szászgáspár Barnabás, a klub aligazgatója és a kosárlabda szakosztály vezetője nyilatkozott az együttes eddigi meneteléséről és a folytatásról. 

2022. február 15., 19:19

A marosvásárhelyiek sokáig hibátlanul meneteltek a tizenkét csapatot felvonultató mezőnyben, aztán elveszítették az első számú rivális Bukaresti Știința elleni idegenbeli rangadót, így az alapszakasz felénél lecsúsztak a harmadik helyre a másik komoly fővárosi vetélytárs, az egy meccsel többet játszott Laguna mögé, amelyet azonban korábban sikerült legyőzni.

Látva az erőviszonyokat az élen, valamint figyelembe véve, hogy egy esetleges sérülés vagy koronavírus-fertőzés bármikor keresztülhúzhatja a számításokat,

a klubvezetés és a támogatói kör úgy döntött, annak érdekében, hogy mindez ne veszélyeztesse a csapat célkitűzését, azaz az élvonalba való feljutást, erősítést kell végrehajtani a keretben.

Szászgáspár Barnabás, a Marosvásárhelyi VSK aligazgatója és a kosárlabda szakosztály vezetője a Székely Sport érdeklődésére elmondta, egy fiatal, 23 év alatti játékos és egy idegenlégiós csatlakozik a csapathoz.

A klub kedden este bejelentette, hogy sikerült szerződést kötnie az amerikai KC Ross-Millerrel.

A 31 éves irányító játékos a szlovák Extraligából érkezett, ahol az MBK Rieker Komárom csapatánál szerepelt, 23 mérkőzésen átlagban 11,7 pontot, 2,6 lepattanót és 3,4 asszisztot jegyzett. A 2019–2020-as és 2020–2021-es idényt a német másodosztályban játszotta végig, azt megelőzően pedig a szlovák és az angol élvonalban szerepelt.

„Muszáj volt erősítenünk, mert láttuk, az ellenfeleink kihasználták, hogy két légiós szerepeltetése megengedett a bajnokságban, ráadásul az átigazolási időszakban rutinos hazai játékosokat is igazoltak.

Nagy küzdelem lesz a feljutásért a három csapat, a VSK, a Știința és a Laguna között, a döntő tornán sokat számít majd az időzítés, a napi forma, illetve az, hogy addigra mennyire sikerül összekovácsolni az együttest, amelyből a maximumot kell kihozni”

– nyilatkozta Szászgáspár.

Hirdetés

Hozzátette, fontos feladatuk, hogy a múltban az élvonalban sok kemény mérkőzést játszott tapasztalt játékosaik, mint Sánta Szabolcs, Goran Martinic vagy Alin Borșa mellett a fiatalokat minél jobban beépítsék a csapatba, már ők is kezdenek belerázódni. Sajnos azonban az ifjúsági korosztályú játékosok még túl fiatalok, 15 és 18 év közöttiek, míg a két vetélytárs bukaresti csapatnak 21, 22 és 23 éves játékosaik vannak, így ők kicsit érettebbek.

Kielemezve az eddigi szezont a szakvezető rámutatott, a mezőnyben vannak gyengébb képességű ellenfelek, így nagyon nehéz a csapatot mentálisan felkészíteni, hogy folyamatosan és a keményebb mérkőzéseken is magas színvonalon játsszon. Mint mondta, sajnos a Știința elleni rangadón a csapat nem nyújtotta a legjobbját, de ide hozzá kell tenni, hogy Goran Martinic sérülten utazott el Bukarestbe, és bár rövid ideig a pályán volt, nem tudta segíteni a VSK-t, amely lényegében légiós nélkül játszotta le az összecsapást, de a többi játékos sem játszott olyan szinten, amit elvártak.

Ez egy hidegzuhany volt számukra, és rájöttek, hogy nem lehet csak úgy átmenetelni az egész bajnokságon, mert vannak nehezebb ellenfelek is, amelyek fel akarnak jutni, és meglepően jó játékot nyújtanak.

A Știința bebizonyította, hogy kemény dió lesz, de a visszavágón meg szeretnénk mutatni, hogy jobbak vagyunk, és majd a döntő tornán sokkal jobban oda kell figyeljünk az ellenfelekre.”

A bajnokság lebonyolítása szerint az alapszakaszban oda-visszavágó rendszerben 22. fordulót rendeznek, ezután az első négy helyezett bejut a június 3–5. között rendezendő rájátszásba, ahonnan a két legjobb csapat csatlakozik az élvonal mezőnyéhez. A döntő torna helyszíne még nem ismert, a szervezésért a későbbiekben nyílt licitet tartanak. Szászgáspár Barnabás elmondása szerint optimisták, hogy Marosvásárhely adhat otthont a döntő tornának, mert a kosárlabdát szerető szurkolók megérdemelnék, hogy hazai pályán ünnepeljék a feljutást.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!