Hirdetés

Már a bajnoki szezon legelején összecsap riválisaival a Sepsi-SIC

Szokatlan szerelésben, pirosban játszik az előszezonban a sepsiszentgyörgyi csapat
Fotó: TFSE - MTK Női Kosárlabda

Elkészítették a román női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2023–2024-es kiírásának menetrendjét. A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a rivális Konstancai CSM és az Aradi ICIM ellen indítja az új bajnoki szezont.

Mindössze kilenc együttes érdekelt a mezőnyben, amelyek 18 forduló keretében oda- és visszavágókat játszanak az alapszakaszban (mindegyik fordulóban egy csapat szabadbapos lesz), majd felsőházi rájátszásban folytatódik a küzdelem. Ebben az évben kilenc játéknapot rendeznek, azaz letudják az odavágókat. A visszavágó-sorozat január 13-án kezdődik és március közepéig tart.

Ezt követően az első nyolc helyezett bejut a felsőházi rájátszásba, míg a kilencedik számára befejeződik a bajnokság.

Hirdetés

A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a szeptember 30-ai nyitófordulóban szabadnapos lesz, majd a második játéknapon október 14-én az ezüstérmes Konstancai CSM CSU csapatát fogadja a Sepsi Arénában. Az első idegenbeli mérkőzésükön két héttel később a háromszékiek az előző szezont a harmadik helyen befejező Aradi ICIM otthonában lépnek pályára.

A román női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2023–2024-es szezonjának mezőnye:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, Konstancai CSM CSU, Aradi ICIM, Bukaresti Rapid, Brassói CSU Olimpia, Kolozsvári U, Kézdivásárhelyi SE, Marosvásárhelyi VSK, CSM Târgoviște.

A romániai női kosárlabdaszezon a Román Kupa első körével kezdődik. A sepsiszentgyörgyi együttes a Bukaresti Rapidot kapta ellenfélként, és hazai pályán kezdi a nyolcas döntőbe jutásért zajló párharcot, az első mérkőzést szeptember 23-án, vagy 24-én, az idegenbeli visszavágót két héttel később, október 7-én rendezik.

A Sepsi-SIC azonban a nemzetközi porondon debütál az új idényben, az Euroliga selejtezőjében a főtáblára jutásért a lett TTT Riga lesz az ellenfele. Az első mérkőzést hazai közönség előtt játsszák le szeptember 20-án, a visszavágót egy hét múlva idegenben rendezik.

•  Fotó: TFSE - MTK Női Kosárlabda Galéria

Fotó: TFSE - MTK Női Kosárlabda

Szerb játékos érkezett, Budapesten hangoltak az idénykezdetre

A szerb válogatott Masa Jankoviccsal egészült ki a Sepsi-SIC kerete, aki az előző szezonban a spanyol bajnokságban szereplő Leganes csapatában játszott. A 2022–2023-as idényben összesen 17 mérkőzésen lépett pályára a spanyol együttes színeiben, átlagban 25,1 percet töltött a pályán, ezalatt 7,8 pontot szerzett és 4,5 lepattanót gyűjtött össze. A 23 éves kosárlabdázó korábban hazájában a Crvena zvezda gárdájánál játszott.

Masa Jankovic a szerb nemzeti csapat tagjaként részt vett a nyáron megrendezett Európa-bajnokságon, ahol az ötödik helyet szerezték meg. A zöld-fehérek új játékosa hét mérkőzésen szerepelt, ezeken összesen 109 percet játszott és 41 pontot dobott.

A Sepsi-SIC az elmúlt hétvégén játszotta le a felkészülési időszak első barátságos mérkőzéseit. A magyar élvonalbeli-bajnokság előző idényében hatodik helyezett, TFSE-MTK csapatának meghívására két találkozón léptek pályára Budapesten a házigazdák ellen. Zoran Mikes vezetőedző együttese hasonló eredményekkel mind a két edzőmeccset megnyerte, előbb 77–65-re, majd 77–64-re győzött.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Másodszor sem járt sikerrel, megvonták az élvonalbeli klub licencét

Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.

Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

`
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Ez is érdekelheti

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Tizennyolcpontos előnyt adott le a Marosvásárhelyi VSK, így is behúzta a kiesési rangadót

A Marosvásárhelyi VSK 92–91-re győzte le vasárnap a CSM Târgu Jiu együttesét a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A hazaiak tizennyolc ponttal is vezettek, előnyük azonban elfogyott, a hajrá viszont jól sikerült.

Rusz István a Sepsi-SIC érem nélküli szezonjáról: minden sikerszéria megszakad egyszer

A romániai női kosárlabda-bajnokságot hosszú évekig domináló Sepsi-SIC számára nem termett babér sem az idei bajnokságban, sem az európai, illetve hazai kupaporondon. Az okokról Rusz Istvánt, a sepsiszentgyörgyi klub ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Idegenben sem tudott javítani, elveszítette a párharcot a Marosvásárhelyi VSK

Két hazai vereséget követően idegenben is alulmaradt a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Végig hátrányban voltak, újra kikaptak otthon a marosvásárhelyi kosarasok

A második hazai mérkőzését is elbukta a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Összeomlott a végére, hátrányba került a Marosvásárhelyi VSK

Már a kezében érezhette a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely tetemes előnyben volt, a végén azonban váratlanul szétesett és alulmaradt a Petrolul Ploiești ellen.

Az alsóház első két helye a tét a marosvásárhelyi kosárcsapatnak

Hazai közönség előtt kezdi a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Marosvásárhelyi VSK, az első körben a Petrolul Ploiești együttesével találkozik.

Korai rövidzárlat a visszavágón, érem nélkül maradt a Sepsi-SIC

Rosszul kezdte az aradi visszavágót a Sepsi-SIC, és ezt már nem tudta korrigálni: az FCC Baschet végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így a háromszéki együttes érem nélkül búcsúzott az idénytől.

Élcsapatot győzött le az alapszakasz zárásán a Marosvásárhelyi VSK

Jobban rangsorolt együttes otthonában tudott nyerni a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, hosszabbítás után múlta felül az FC Argeș Pitești-et a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 30., utolsó fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!