A tornaházigazda marosvásárhelyi együttes szombaton este a CSM Târgoviștét fogadta a ligeti Sportcsarnokban, ahol közel 500 néző volt kiváncsi a találkozóra.
A Sirius KK remekül kezdett, egyből magához vette az irányítást, de a vendégek nem szakadtak le túlságosan, így a nagyszünetben a hazaiak kilenc ponttal vezettek.
A folytatásban még nagyobb volt Carmin Popa vezetőedző csapatának fölénye, amely fokozatosan növelte előnyét, és végül harminc pontos különbséggel győzött.
A Siriusnál két amerikai légiós, Ruth Sherill és Dalishia Griffin voltak a legeredményesebb játékosok, de mellettük Sólyom Sára is jeleskedett.
A biztató bajnoki nyitány után a vásárhelyiekre jövő szombaton szintén hazai pályán ennél nehezebb feladat vár a Brassói CSU Olimpia ellen.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!