Hirdetés

Legyőzte a bukarestieket, megerősítette helyét az élmezőnyben a Sirius KK

Fotó: Haáz Vince

2021. december 23., 20:43

Győzelemmel zárta az évet a Marosvásárhelyi Sirius KK női kosárlabdacsapata, a Nemzeti Liga 12. fordulójának csütörtöki játéknapján 14 pontos különbséggel múlta felül a Bukaresti Agronomiát.

2021. december 23., 20:43

Idei utolsó találkozóját hazai pályán játszotta a marosvásárhelyi csapat, amely esélyesebb volt a tabella második felében található fővárosiakkal szemben.

A Sirius KK nem is okozott csalódást, de csak a mérkőzés utolsó részében tudta végérvényesen eldönteni a pontok sorsát.

Hirdetés

Carmin Popa vezetőedző tanítványai az elejétől lépéselőnyben voltak, de hiába vezettek több mint 10 ponttal is, a vendégcsapat folyamatosan visszazárkózott, így a szünetben mindössze négy pont volt a különbség. Szorosan alakult az eredmény a térfélcsere után is, a folytatásban azonban Ruth Sherrill irányításával a vásárhelyiek újra elhúztak. A végéig már csak előnyét kellett megtartania a Siriusnak, ami nem jelentett gondot, behúzták a győzelmet.

A két együttesnek nagyjából azonos volt a dobószázaléka, de azért a hazai játékosok kicsit pontosabbak voltak, viszont

amiben igazán kitűntek, az leppatanógyűjtés volt, ezen a téren hússzal több labdát tudtak megszerezni. Ugyanakkor, ki kell emelni azt is, hogy hazai oldalon a cserék keveset, csak három ponttal segítettek, szinte a teljes meccset a kezdő ötössel játszották le.

A Sirius KK hetedik győzelmével megerősítette helyét az élmezőnyben, jelenleg az ötödik helyet foglalja el. Az alapszakasz odavágójában még a legnehezebb ellenféllel nem találkoztak a vásárhelyiek, akik január második hétvégéjén a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC otthonában kezdik az újévet.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló:
Marosvásárhelyi Sirius KK–Bukaresti Agronomia 81–67 (23–16, 20–23, 20–12, 18–16).
A vásárhelyiek pontszerzői: Sherrill 28, Griffin 25 (2), Sólyom 10 (2), Lipovan 8 (2), Chiș 7 (1), Mircea 3 (1). Játszott még: Allen, Czimbalmos, Badi. Edző: Carmin Popa.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!