A vásárhelyiek két nappal korábban fölényesen nyertek a VSK Csíkszereda ellen, ezúttal pedig a Gyergyószentmiklóson edzőtáborozó focșani-i együttessel mérkőztek meg.
George Trif vezetőedző legénysége ismét magabiztos játékkal rukkolt elő, már az első negyedben 14 pontos előnyt dolgozott ki. A vendégek ezután szorosabbá tették a játékot, majd meg is nyerték a harmadik játékrészt, a végén azonban újra a VSK volt fölényben, és 97 ponttal zárta a találkozót.
A legeredményesebb játékos a svéd Jonathan Person volt 29 ponttal, Sánta Szabolcs pedig dupla-duplát ért el, 13 pontot és 11 lepattanót szerzett.
„Egy versenyképes csapat ellen játszottunk, amelyben sok amerikai és sok külföldi volt. Újra elemezni fogjuk a játékunkat. Jó, hogy nyertünk, győztes mentalitást teremtünk. Remélem, el tudom érni, hogy a játékosok higgyenek a képességeikben, és elérjék a legjobb formájukat. Még sok edzésre van szükségünk, mert még mindig a felkészülési időszakban vagyunk. A kosárlabdában gyakoriak a hullámzó teljesítmények, csökkentenünk kell azoknak a pillanatoknak a számát, amikor csökken a koncentráció” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának George Trif vezetőedző.
A Marosvásárhelyi VSK számára szeptember 21-én és 22-én következik a nagyszebeni Tordai Elemér emléktorna, amelyen újabb két barátságos mérkőzést játszanak.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!