A vendégek az elmúlt esztendő utolsó napjaiban bravúros győzelmet arattak a konstancai gárda felett a Román Kupa negyeddöntőjében, és bejutottak a kupasorozat legjobb négy csapata közé.
„Győzni szeretnénk, nagyon reméljük, hogy meglesz a második diadalunk a 2021–2022-es bajnokságban. A keret teljes, egyedül Kelemen Norbert küszködött kisebb sérüléssel, majd a mérkőzés előtt dől el, hogy pályára léphet-e vagy sem” – nyilatkozta Lászlófy Botond, a VSK Csíkszereda vezetőedzője.
Az alapszakasz 13. fordulójában sorra kerülő VSK Csíkszereda–Galaci CSM mérkőzés kedden 17 órakor kezdődik az Erőss Zsolt Arénában.
A belépés ingyenes, de kötelező felmutatni a védettségről szóló igazolványt.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!