Hirdetés

Könnyed győzelemmel indította a bajnokságot a Sepsi-SIC

Érvényesítette a papírformát, győzelemmel indította a bajnokságot a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely vasárnap este a CSM Târgoviște együttesét fogadta. A háromszéki klub magabiztos játékkal, húszpontos különbséggel szerezte meg első győzelmét.

A Sepsi-SIC eddig kizárólag a nemzetközi porondon szerepelt, most azonban a hazai bajnokságban is megkezdte menetelését. Az ellenfél a CSM Târgoviște volt, amely az első fordulóban simán győzött a Temesvári Poli ellen, így bizakodva érkezett Sepsiszentgyörgyre.

Az első negyed rendkívül kiélezett csatát hozott, fej-fej mellett haladtak a felek, a hazaiak minimális előnnyel zárták a tíz percet (19–16).

Hirdetés

A második játékrészben viszont ritmust váltott a Sepsi-SIC: védekezésben feszesebb, támadásban pedig hasonlóan pontos volt, így a nagyszünetre már megnyugtató, 39–25-ös vezetést alakított ki.

A harmadik negyedben a hazaiak támadójátéka visszaesett, mindössze nyolc pontot dobtak, így a Târgoviște némileg faragott hátrányából. A záró felvonásban azonban újra lendületbe jött a háromszéki csapat, és ismét egyértelművé tette fölényét: végül 63–43-ra diadalmaskodott, ezzel győzelemmel kezdte a bajnoki idényt.

Női kosárlabda, román bajnokság, alapszakasz, 2. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 63–43 (19–16, 20–9, 8–10, 16–8).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Mérész 18, Armanu 14, Szabó 12, Cătinean 8, Davis 6, Mikes 3, Gereben 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A szünet után letarolta Resicabányát, felsőházban a Sepsi OSK (videóval)

Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.

A végén dőlt el a székely hokirangadó

Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.

Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

`
Krónika

Dubajban rekedt egy magyarellenessége miatt hírhedtté vált román politikus

Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.

Krónika

A DK mellett, a külhoni magyarok szavazati joga ellen kampányol az RMDSZ volt honatyája

Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Másodszor sem kegyelmezett a temesváriaknak a Sepsi-SIC

A második mérkőzést is kiütéssel nyerte meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Temesvári Poli ellen az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében, és az újabb győzelemmel bejutott a legjobb négy közé.

Erődemonstrációt tartott a Sepsi-SIC a negyeddöntőben

Semmit sem bízott a véletlenre a Sepsi-SIC a női kosárlabda élvonalbeli-bajnokság negyeddöntőjében: Zoran Mikes együttese valóságos erődemonstrációt tartott a Sepsi Arénában, és már az első találkozón eldöntötte a párharc lényegi kérdéseit.

Izgalmak nélkül jutott elődöntőbe a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE csütörtökön Jászvásáron lépett pályára a női kosárlabda 1. Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Nem borult a papírforma, a céhes városi alakulat újabb fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe.

Simának tűnt, nagyon izgalmassá vált a végjáték a gyergyói kosarasok meccsén

Egy adott pillanatban 20 ponttal is vezetett a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat a Craiovai U ellen, de a végén így is izgulni kellett. Végül sikerült megőrizni az előnyt, meglett a hazai győzelem az 1. Liga vasárnapi meccsén.

Átgázolt ellenfelén a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE alapszakaszgyőztes női kosárlabdacsapata szombaton fölényes győzelmet aratott a Jászvásári Politehnica ellen az 1. Liga rájátszásában az első kör odavágóján.

Ellentmondást nem tűrő játékkal hódította el a Román Kupát a Bukaresti Rapid

Egy nappal a címvédő Sepsi-SIC búcsúztatása után újabb magabiztos teljesítménnyel tette fel a koronát menetelésére a Bukaresti Rapid. A fővárosiak az Aradi FCC Baschet ellen sem hagytak kérdést szombaton a női kosárlabda Román Kupa döntőjében.

Címvédés már biztosan nem lesz a kupában, a Rapid búcsúztatta a Sepsi-SIC-et

Sorsdöntő megmérettetés várt a háromszéki gárdára péntek este: Zoran Mikes lányai a Bukaresti Rapid ellen léptek pályára a női kosárlabda Román Kupa elődöntőjében. Az első negyed után még vezetett a Sepsi-SIC, de aztán a fővárosiak örülhettek a végén.

Nagyváradi kupaátok: kilencedik döntőjét veszítette el a VSK

A Kolozsvári U-BT nyerte a férfi kosárlabda Román Kupát, miután a rendkívül kiegyensúlyozott döntőben 85–84-re legyűrte a Nagyváradi VSK-t.

Kicsúszott a továbbjutás a marosvásárhelyi kosarasok kezéből

Nagy esélyt szalasztott el a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda Román Kupa elődöntőjében: közel volt a bravúrhoz, de nem tudta lezárni a Nagyváradi VSK elleni párharcot, és végül a végjátékban veszített.

Bejutott a Román Kupa elődöntőjébe a Marosvásárhelyi VSK

Sokáig hátrányban játszott, aztán a harmadik negyed végén fordított, és végül felülmúlta a SCMU Craiovát a Marosvásárhelyi VSK, amely bejutott a férfi kosárlabda Román Kupa elődöntőjébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!