HIRDETÉS

Kolozsváron marad a sepsiszentgyörgyi kosaras

Kuti hűséges maradt a Kolozsvári U-BT-hez
Fotó: Facebook/U-BT CLUJ

2020. június 12., 13:24

A Sepsiszentgyörgyön született, de már gyerekként Kolozsvárra került Kuti Nándor a következő szezonban is az Universitatea csapatát fogja erősíteni – közölte honlapján a nevelőegyesülete.

2020. június 12., 13:24

Kuti Nándor mindössze 13 éves volt, amikor a Kolozsvári U hívására Székelyföldről a Szamos-parti nagy városba költözött. A rendkívül tehetséges kosárlabdázó sorra nyerte meg az országos bajnokságokat az U korosztályos csapataival, és többször is a tornák legértékesebb játékosának választották.

A román kosárlabda nagy reménysége nagyon fiatalon megkapta a lehetőséget a kolozsváriak felnőtt együttesében, amellyel 2017-ben bajnok lett a Nemzeti Ligában, ugyanakkor mostanra már négyszeres Román Kupa- és kétszeres szuperkupagyőztesnek mondhatja magát.

A román válogatottban is szereplő Kuti a következő szezonban is a Kolozsvári U-BT játékosa marad

– erről pénteken adott hírt az erdélyi egyesület. „Nagyon örülök, hogy továbbra is ennél a csapatnál játszhatok, amely 13 éves koromtól nevelt, és amelynél megértettem, milyen sokat jelent az U-jelkép, nemcsak ebben a csodálatos városban, hanem az egész országban. A következő szezon már elkezdődött számomra,

százszázalékos teljesítményt szeretnék nyújtani, amikor augusztusban újrakezdjük az edzéseket”

– nyilatkozta a sepsiszentgyörgyi kosaras a klubja honlapjának.

HIRDETÉS

A kolozsváriak ősszel a kosárlabda Bajnokok Ligája (BCL) csoportkörét célozzák meg, de Kuti elmondása szerint a bajnokságban és a Román Kupában is a végső győzelemre pályáznak.

Szeretném, hogy elkerüljenek a sérülések... a legfontosabb célkitűzésünk, hogy minőségi kosárlabdát játsszunk”

– mondta még a 23 éves dobóhátvéd, aki reméli, a szurkolók visszatérhetnek a lelátóra.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Összehozta a különböző generációkat a Nagy Rezső Emléktorna

Elérte célját a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium volt és jelenlegi diákjai számára kiírt Nagy Rezső Emléktorna. A hagyományos év végi sportvetélkedő a gimnázium egykori tanárának emlékét ápolja, és őrzi az általa hátrahagyott értékeket.

Hihetetlen végjátékban harcolták ki a győzelmet a vásárhelyi kosarasok

A sírból hozta vissza a konstancai meccsét a Marosvásárhelyi VSK, amely a végletekig kiélezett csatában hosszabbításban győzött, és megszakította vereségi sorozatát a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában.

Együtt az öregfiúk és a diákok a harmincadik kosárlabdatornán

Kerek évszámot ünnepel, a jubileumi kiadásához érkezett az Erdélyi Magyar Diák Kosárlabda Kupa (EMDKK) idei kiírása. Nyolc együttes érkezik Székelyudvarhelyre, három napon keresztül játsszák a meccseket.

Elkezdődött a Nagy Rezső Emléktorna Csíkszeredában

A két ünnep, karácsony és szilveszter napja között rendezik meg idén is az évtizedes hagyománnyal rendelkező kosárlabda Nagy Rezső Emléktornát Csíkszeredában.

Beáldozta a bajnok elleni meccsét a Marosvásárhelyi VSK

A papírforma szerint elveszítette a bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT elleni hétfő esti idegenbeli mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK, amely több alapemberét nélkülözte a férfi kosárlabda élvonalban.

A végén húzták be a továbbjutást a vásárhelyiek

Habár a Nagyszebeni CSU ellen szinte végig vezetett, az utolsó pillanatokban mégis fordítania kellett a Marosvásárhelyi VSK-nak a férfi kosárlabda Román Kupa harmadik körében és így bejutott a legjobb nyolc közé.

A két ünnep között rendezik a Nagy Rezső Emléktornát

Idén sem marad el az évtizedes hagyománnyal rendelkező kosárlabda Nagy Rezső Emléktorna Csíkszeredában.

Túl nagy falat volt a Kolozsvári U a gyergyói kosarasok számára

A papírforma szerint a Kolozsvári csapat volt az esélyesebb a Gyergyószentmiklósi Antares ISK-VSK mérkőzésen a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi összecsapásán. Ez a pályán is igazolódott.

Megszórta rendesen bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel zárta az évet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely esélyt sem adott a Bukaresti Rapidnak a női kosárlabda élvonalban.

Közel száz pont sem volt elegendő a győzelemhez

Nagyot küzdött a CSO Voluntari otthonában a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat, amely a mérkőzés elején hátrányba került, és utána folyamatosan loholt az ellenfele után, de nem tudta szorossá tenni a párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!