A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) nem folytatja a több értékcsoportban zajló bajnokságot, és visszatér a korábbi, hagyományos lebonyolításhoz: a küzdelmek egyetlen csoportban zajlanak az alapszakaszban, majd felső- és alsóházi rájátszás következik. Ebben a formában legutóbb két évvel ezelőtt, a 2017–2018-as idényben szervezték meg a férfi bajnokságot.
Az alapszakaszban oda-visszavágókat rendeznek, majd az első nyolc helyezett a felsőházi rájátszásban, a többiek pedig az alsóházban folytatják – egyenes kieséses rendszerben (negyeddöntő, elődöntő, döntő). A beiratkozási határidő július 15-én zárul, a bajnokság pedig a tervek szerint októberben rajtol.
A 2019–2020-as román férfi kosárlabda-bajnokság bajnokavatás nélkül zárult, a 16 csapatos vetélkedő három értékcsoportban zajlott, Székelyföldet egyetlen együttes, a VSK Csíkszereda képviselte.
Lászlófy Botond, a VSK vezetőedzője megkeresésünkre elmondta, hogy elméletben jó a változtatás, normális időkben nagyon jól jönne a csíkszeredai csapatnak is ez,
mert Románia legjobb együttesei, a Kolozsvár, a Nagyszeben, a Nagyvárad vagy a Temesvár játékát is élvezhetnék a székelyföldi kosárlabda-kedvelők.
„Számunkra óriási érvágás a koronavírus-járvány miatti leállás, hiszen a VSK Csíkszereda elesett a legfőbb bevételi forrásaitól. A VSK Csíkszereda működteti a Csíki Csobbanó uszodát, a két önkormányzati sportcsarnokot, de a három létesítmény közül az elmúlt három hónapban egyik sem működött, és kérdéses, hogy mikor fognak működni.
– mondta el Lászlófy.
A szakember szerint csak hazai játékosokkal nem lehet felvenni a versenyt az idegenlégiósokkal teletűzdelt élcsapatokkal, mert a nagyarányú vereségekre senki sem lenne kíváncsi.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!